Egy hajóban, jó irányba

2008.10.23. 02:03
Címkék
A Juventus játékosai megmutatták, hogy összetartanak a bajban: 2–1-re legyőzték a Real Madridot, Claudio Ranieri edző állása azonban továbbra is bizonytalan.

Tragikus esemény előzte meg a Juventus és a Real Madrid torinói Bajnokok Ligája-összecsapását, az olasz csapat szurkolóit Svájcból a helyszínre szállító busz ugyanis a város közelében eddig tisztázatlan okból letért az útról, és egy ház falába csapódott. A balesetben ketten meghaltak, és legalább tízen súlyosan megsebesültek.

A halálesetek után az utóbbi időben a Juventus háza táján oly sokszor emlegetett „tragédia”, a csapat igen gyenge szereplése is új megvilágításba került, a fontossági sorrend megváltozása azonban nem jelentette a kisebb probléma feledését. Hogy mást ne említsünk, kedden is szinte ötpercenként „dobták ki” az olasz hírügynökségek, hírportálok a Ranieri utódjáról szóló különböző információkat. Egy forrás arról számolt be, hogy szemtanúk Roberto Mancini volt Inter-edzőt látták együtt vacsorázni a Juventus vezetőivel, akik állítólag már pénteken bejelentenék a váltást. Volt, aki a Ciro Ferraraelméletet, más a Gianluca Vialli-feltevést fejlesztette tovább, de olyan is akadt, aki Szinisa Mihajlovicsot, az Inter másodedzőjét vizionálta a torinói kispadra. Olyan hír viszont nem jutott el hozzánk, amely arról szólt volna: Ranieri marad a posztján.

Pedig mindenki tudta, egy esetleges Real elleni győzelem alapvetően megváltoztathatja a légkört az együttesnél. Ezt hangoztatta Alessandro Del Piero is, aki egyenesen úgy fogalmazott: „Tizenhat éves torinói pályáfutásom során ritkán éreztem, hogy annyira egységes lett volna a csapat, mint most. Mindannyian egy hajóban evezünk.” A kijelentés idején még nem volt egyértelmű, a csónak vajon nem egy hatalmas vízesés felé tart-e...

A találkozón azonban már az ötödik percben kiderült, helyes az irány: Amauri passza után Del Piero 22 méterről, állítgatás nélkül gyönyörűen csavarta a labdát a kapu bal oldalába. Hogy a korai gól tette-e, nem tudni, a találkozó mindenesetre izgalmas, jó iramú játékot hozott – és a szünet után újabb torinói találatot. Pepe hibája után Pavel Nedved adott be a bal oldalról, a jobb oldalon érkező Amauri pedig Gabriel Heinze lábára fejelte a labdát, amely Iker Casillas kapujába gurult. A madridiak azonban nem adták fel, egy Wesley Sneijder-kapufa és egy veszélyes Rafael van der Vaart-szabadrúgás után Ruud van Nistelrooy fejese már utat talált a hálóba. A hosszú idő után újra régi fényében pompázó Juventus „öregjeinek” tapasztalata viszont már elég volt az olasz előny megőrzéséhez.

Legfrissebb hírek

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
20 perce

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
20 perce

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
30 perce

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
47 perce

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
56 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
1 órája

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája