Ez valóban kitűnő bizonyítvány!

2008.10.23. 23:22
Címkék

a védők közül kilépve, hogy megmutassa, igazi helye a támadósor közepén van. (Ne feledjük, mindemellett olyan nagyágyúkat szorított a kispadra, mint Samuel Eto'o vagy Thierry Henry!)

Az új közönségkedvencet mégsem Messinek (Leónak) vagy Krkicnek (Bojannak) hívják a Camp Nouban, elvégre ők már régóta sztárok a katalán fővárosban. Az új csillag: Sergio Busquets.

Neve persze már akkor jól csengett a barcelonai fülekben, amikor Guardiola először meghívta az ifjú középpályást az első csapat edzésére, hiszen a kilencvenes években az édesapa, Carles is a katalánokat erősítette – igaz, a közönség inkább csak elszántságáért tisztelte a kapust, nem véletlen, hogy játékával igen ritkán érdemelte ki az egyes számú mezt. A népszerű Busi ugyanakkor a kispadon ülve tagja volt KEK- és BEK-győztes együttesnek is, ennél jobb ajánlólevélre pedig nincs szükség...

Úgy tűnik viszont, a 20 éves fiú nem apja révén akarja kivívni a Barca-hívek elismerését. A rutinos társait megszégyenítő érett játékkal és remek meglátásokkal kitűnő Sergit eddigi bajnoki fellépésein nem tudták tartani – erről például az Espanyol játékosa, Nené tudna mesélni, aki egy félidő alatt két sárga lapot kapott Busquetsről. De első BLfellépésén a Basel két délamerikai futballistája, Eduardo Rubio és David Abraham is nehezen bírt vele, csak feltűnő szabálytalanságok révén tudták megállítani. Kivéve az első negyedóra végén, amikor Xavi átadása után Busquets még a kapus eszén is túljárt.

Ezzel ráadásul csattanós választ adott mindenkinek, aki furcsállta a Barcelona bázeli összeállítását, a sohasem látott kezdőcsapatot, Eto'o, Henry és Andrés Iniesta száműzését a kispadra.

„A győzelmek mindig igazolják az edzőt, de amikor az eredmények elmaradnak, én leszek az első, aki megkérdőjelezem a saját döntéseimet. Sohasem küldeném pályára, akiről úgy érzem, hogy nem tudna hozzájárulni a játékunkhoz. Szerencsére minden labdarúgómra számíthatok, ráadásul megfelelő az erőnlétük és a felkészültségük – mondta ezzel kapcsolatban Pep Guardiola, aki szerint nem a végeredmény volt a legnagyobb pozitívum a szerdai összecsapáson. – Inkább a játékunkra, mint a végeredményre kell koncentrálnunk; nekem a teljesítmény a fontosabb, például az, hogy nem kellett megerőltetnünk magunkat, hogy könnyedén járassuk a labdát. Ez óriási önbizalmat ad a jövőben.”

Tegyük hozzá, a jövőre nézve éppenséggel az sem tűnik rossz előjelnek, hogy a Barcelona szerdai találatait kivétel nélkül saját nevelésű játékosok jegyzik, s négyük átlagéletkora még úgy is csupán 21.75 év, hogy Xavi 28 esztendős…

Legfrissebb hírek

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
11 perce

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
14 perce

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
25 perce

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
33 perce

Az első félidőben nem született gól Győrben – ETO–Honvéd az NB I-ben

Labdarúgó NB I
35 perce

Női röplabda Eb: megvédte címét a török válogatott

Röplabda
40 perce

Összecsap a Fradi két El-ellenfele: Juventus–Milan 0–0

Olasz labdarúgás
42 perce

Koronglövő ob: Nyitrai Anna, Nemes Áron és Hegyi Norbert egyéni aranyérme

Egyéb egyéni
52 perce