Dárdai: kisebb sérülés

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.10.25. 06:48
Címkék

Kihagyhatatlanná vált a Herthá ból Dárdai Pál. A magyar középpályás csütörtök este is kezdett a portugál Benfica elleni UEFAkupa-találkozón, ám végül csak negyvenöt percet töltött a pályán, mivel combsérülést szenvedett. A futballista nemcsak emiatt bosszús, hanem azért is, mert csapata szinte végig fölényben játszott, mégsem tudta megszerezni a győzelmet (1–1).

„Elvett tőlünk a Benfica két pontot, pedig ezt a meccset meg kellett volna nyernünk – mondta a magyar játékos. – Nem akarom lebecsülni a portugál együttest, de már csak a neve nagy, nincs a soraiban igazi egyéniség. Már amikor mentünk ki, a játékoskijáróban is azt éreztem, hogy verhető ellenféllel találkozunk. A helyzetek alapján nagy különbséggel is győzhettünk volna, de míg mi kihagytuk őket, a Benfica egyből egyet értékesített. Pedig nekünk az a célunk, hogy továbbjussunk a csoportból.”

A szünetben lecserélt Dárdai a combját fájlalja, így – akárcsak a hetek óta nem teljesen egészséges Hajnal Tamásé az ellenfél soraiban – játéka kérdéses vasárnap a Dortmund ellen.

„Jól ment a futball az utóbbi időben, örülök, hogy edzőnk is arról beszélt, hiányzom majd a vasárnapi meccsen – folytatta a futballista. – A csütörtöki mérkőzés első félidejében rosszul estem, egyből fájni kezdett a combom, és én kértem a cserét a szünetben. Óvatosnak kell lenni, hiszen nem vagyok már fiatal. Ha előredőlök, érzem az izmot, ennek ellenére elmegyek Dortmundba, és ha úgy adódik, pályára is lépek Hajnal Tamás csapata ellen.”

A csütörtöki lapzártánk után véget érő mérkőzésen az Ajax követte az NEC, a Heerenveen és a Feyenoord rossz példáját, kikapott, így a holland klubok egy győzelem (Twente) mellett négy vereséggel zárták az első fordulót. Az amszterdamiak egy másik korábbi BEK-győztes, az Aston Villa vendégei voltak. Ez volt ráadásul a nyitány egyetlen angol sikere; a Tottenham és a Portsmouth kikapott (a negyedik induló, a Manchester City szabadnapos volt).

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
50 perce

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
52 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
56 perce

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
59 perce

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
1 órája