Kiütés is lehetett volna

A négyezres nézőszámot biz tosan sok helyen megirigyelnék a magyar élvonalban, ám Debrecenben ez feltűnően kevés. Pedig a csapatra nemigen lehetett eddig panasz, a DVSC a tabella élén áll, hazai pályán március óta veretlen a bajnokságban, az érdeklődés mégis szemlátomást megcsappant. És aki most is távol tartotta magát a mérkőzéstől, újabb sikerről maradt le, méghozzá meglehetősen sima sikerről. A Debrecen ragyogóan kezdett, mindössze két percet várt a középkezdéstől számítva a gólszerzéssel, ám a vendégek pontszerzési reményeit nem is elsősorban ezzel a találattal lohasztotta le: a DVSC küzdött tovább, nem húzódott vissza, nem adta át a területet, hogy majd kontrákkal mattolja a várhatóan fellazuló kispestieket, azaz az egyenlítés elkerülése érdekében ellentmondást nem tűrve tartotta kézben az irányítást. A Honvéd lényegében csak másodpercekre tehetett néhány kirándulást a hazai kapu környékére, ezek azonban a legkisebb zavart sem keltették a debreceni védelemben.

Nem sorjáztak ugyan a helyzetek a másik oldalon sem, ám azt látni lehetett, hogy a DVSC aligha zárja a találkozót egyetlen góllal. A beívelt labdával még elboldogultak a vendégek, a gondjaik akkor kezdődtek, amikor a házigazdák a földön próbálták meg kipasszolni őket

– az esetek többségében sikerrel. Egy ilyen akció végén növelte előnyét a Loki, miután egyébként Leandro is szerzett egy szép gólt szabadrúgásból, ám a játékvezető középkezdés helyett közvetett szabadrúgást ítélt kifelé a gólvonal elől, mert Rudolf Gergely lesen állt.

Bár a szünetben Pölöskei Gábor alaposan átszervezte a Honvéd védelmét – Vincze Zoltán lett a jobbhátvéd, Benjamin bement középre, Filó Tamás pedig kihúzódott a bal oldalra –, a kép jottányit sem változott. A debreceniek nagy kedvvel, olykor látványosan játszottak. Az ősszel kínos vereségeket is szenvedő fővárosiak több mérkőzésük után is hivatkozhattak a balszerencséjükre, ez azonban nem ilyen találkozó volt. Nem tudtak mit kezdeni a határozottabb, ötletesebb Lokival, s nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak. Úgy tűnt, a játékosok egyetlen percig sem hitték el, hogy elcsíphetnek akárcsak egyetlen pontot is a listavezetőtől, így aztán még lelkesedéssel sem próbálták meg csökkenteni a tudásban tetten érhető különbséget.

Üde színfolt volt a Debrecenben a két korábbi kaposvári, Szakály Péter és Oláh Lóránt játéka. Mindketten adtak egy-egy gólpasszt a másiknak, remekül megértették egymást, és ha kicsit szerencsésebbek, illetve ha Rudolf Gergely kihasználja ziccereit, a Honvéd katasztrofális vereséggel utazhatott volna haza.

Négyezer debreceni tehát okkal ünnepelte kedvenceit, aki pedig távol maradt, ugyancsak bánhatta döntését, hiszen jó meccsről és szép győzelemről maradt le.