Markáns bemutatkozás

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.10.25. 06:48
Címkék

Tizenkét meccsel indult el a leg rangosabb európai kosárlabdakupasorozat szezonja, s taroltak a hazai csapatok. Tíz helyszínen saját csapatuk sikerének örülhettek a hazai szurkolók. Csupán két olyan csarnok akadt, ahonnan lehorgasztott fejjel távoztak a helyiek. Azonban sem Nancyban, sem Avellinóban nem kell kétségbe esniük a fanatikusoknak: legyőzőik, a spanyol Barcelona és a görög Olympiakosz Pireusz rendkívül megerősödtek a nyáron, és mindegyik sztáregylet kimondott célja a CSZKA Moszkva által birtokolt trón meghódítása. A Barcelona félidőben még csupán hat ponttal állt jobban a Nancynál, ám a második szakaszban a katalánok nem ismertek pardont. Nem az NBAből hazacsalogatott Juan Carlos Navarro és nem is a CSZKA Moszkvától igazolt David Andersen vagy a másik óriás, Daniel Santiago alakította a legnagyobbat, hanem a NBAben szintén megforduló török Ersan Ilyasova, aki 18 pontot és 12 lepattanót tett a közösbe.

Josh Childress is győztes meccsen mutatkozott be Európának az Olympiakosz mezében. A görögök nyolcpontos első negyedbeli hátrányból fordítottak Avellinóban, és csupán a végén vált biztossá a győzelmük. Az Atlanta Hawks mezét négy év után az Olympiakosz szerelésére cserélő Childress 14 pontja és nyolc lepattanója markáns teljesítményt sejtet, s dicsérendő a szerénység, ahogy csapattársait minősíti az NBA-ben is sztárnak számító magasbedobó.

„Most már a saját szememmel is láttam, mire képes a pályán Nikola Vujcic és Teo Papalukasz. Rengeteget tanulhatok tőlük” – lelkendezett az Athénban három év alatt 20 millió dolláros gázsit zsebre tévő, 25 esztendős játékos.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
4 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik