A furfangos Brees

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.10.26. 23:17
Címkék
A New Orleans Drew Brees vezérletével 37–32-re legyőzte a San Diegót a Wembley Stadionban.

Ha a babona ismét működik, akkor ebben a szezonban a New Orleans Saints csapata nyeri meg a Super Bowlt. Amióta ugyanis tavaly ilyenkor a finoman fogalmazva is visszafogottan rajtoló New York Giants megnyerte a Miami Dolphins ellen az NFL – 84 év után – kihelyezett mérkőzését a londoni futballszentélyben, a Wembleyben, majd az idény végén elnyerte a Vince Lombardi-trófeát, különös babona lett úrrá a játékosokon: aki a Wembleyben győz, azé lesz a dicsőség február legelején.

Nos, a tavalyi pontszegény találkozó után (13–10) ezúttal kitettek magukért a doppinggyanúba kevert San Diego Chargers és a New Orleans Saints a kezdő rúgás előtt egyaránt 3/4-es győzelmi mutatóval álló csapatának játékosai. 37–32-re győztek a „Szentek”, a főszerepet pedig Drew Breesre osztották. A louisianai együttes irányítójának ez a nyolcadik szezonja az NFLben, a harmadik Sean Payton együttesében, a megelőző ötöt San Diegóban töltötte. Motivációhiányban nem szenvedett tehát a 29 esztendős quarterback, 339 yardot és három touchdownt passzolt volt csapata ellen, és egyszer sem adta el a labdát. Ráadásul az utolsó támadásnál még fifikásan is járt el, ugyanis inkább szereltette magát saját végzónájában egy kétpontos „safety” árán, minthogy eladja a labdát.

Utóda, Philip Rivers ugyanannyi touchdownt és kettővel több yardot hozott össze, mint Brees, ám egyszer, egy perccel a lefújás előtt – csapata hétpontos hátrányánál, a döntő pillanatban –, egyenlítési lehetőség közben a New Orleans 32 yardos vonalánál Johnathan Vilma kezébe paszszolt. A texasiak fájdalmára a New York Jetstől a nyáron igazolt hátvéd nem az ő csapatukban játszik. Aztán jött a Breesféle nyerő ötlet.

New Orleansben kezdhetnek reménykedni...

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
4 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik