Sűrűsödik az élmezőny

2008.10.26. 23:17
Címkék

Szombatról vasárnapra hiába állt élre a Barcelona, a 8. forduló végére bebizonyosodott, a katalánoknak nehéz dolguk lesz, ha a 38. játéknap után is maguknak akarják az első helyet. A spanyol futballrajongók dörzsölhetik a tenyerüket: úgy tűnik, ebben az évadban többszereplős lesz a spanyol bajnoki versenyfutás.

A Valencia például különösebb gond nélkül visszavette a hetek óta őrzött első helyezést, igaz, Unai Emery együttese ezúttal nem tudta megismételni korábbi teljesítményét, s csak egyetlen pontot szerzett a Recreativo vendégeként. Mint általában, most is David Villa sietett az őszi szezonban még veretlen „denevérek” segítségére; bár vesztes állásnál Juan Mata ajtó-ablak helyzetben hibázott, az Asier Riesgo által hárított fejes után az Európa-bajnokság gólkirálya már gond nélkül a hálóba lőtt.

A vasárnapi játékot látva nem lenne meglepő, ha az előző évadhoz hasonlóan a Villarreal és az Atlético is a mezőny elején végezne. A két BLrésztvevő őrületes mérkőzése kétszer – kétféleképp – is eldőlni látszott, ám végül egyik oldal sem lehetett maradéktalanul elégedett. Az Atleti a remeklő Simao Sabrosa vezetésével 2–0ra elhúzott, de lendülete az első félidő végén Ever Banega kiállításával megtört, s tetézte a bajt, hogy Leo Franco bevédte Marcos Senna távoli lövését. Manuel Pelligrini feléledő csapata ezután teljesen szétzilálta a piros-fehérek védelmét, s mármár padlóra küldte ellenfelét (4–2), a védők közül kilépő Simao és a portugál szabadrúgása után fejjel eredményes Raúl García révén azonban az Atlético megmentette a becsületét.

Persze a Real Madrid sem maradhat ki a sorból: a királyiak az eddigi gyengélkedése ellenére kifejezetten aktív Athletic Bilbaóval vívtak viharos összecsapást. Bár a blancók Gabriel Heinze passza után Wesley Sneijder révén hamar vezetést szereztek, sőt Gonzalo Higuaín góljával növelték is előnyüket (az argentin korábban is betalált, de azt tévesen érvénytelenítették), a Bilbao nem adta fel, s kis híján keresztülhúzta a magabiztos győzelmet remélő házigazdák számításait. Joseba Etxeberria szépített, majd Heinze szabálytalansága (?) után Andoni Iraola tizenegyesből egyenlített, ám fordulás után ismét jött Higuaín: a támadó Fernando Gago átadása után lőtt a hálóba, három pontot szerezve ezzel a Realnak.

Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
21 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
22 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
33 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája