A lábat kisegíti majd a fej

2008.10.28. 23:29
Címkék

Nem unja még, hogy folyamatosan a bajnoki címről faggatják?Nem unja még, hogy folyamatosan a bajnoki címről faggatják?

Dehogyis, az a jó, ha erről kérdeznek – mondta határozottan Rajczi Péter. – Ez azt jelenti, hogy elöl állunk a tabellán. Ugyanannyi pontunk van, mint az élen álló Debrecennek, és ha az őszi idényből hátralévő három nehéz meccsünk után is nagyjából így állunk, akkor már csak a tudatlan nem venné észre, hogy bajnokesélyes csapat az Újpest.

Kétesélyes a bajnokság? Mármint hogy a Debrecen és közöttünk dől-e majd el a bajnoki cím sorsa?

Pillanatnyilag úgy tűnik...

Ki is meri ezt jelenteni?

Habár tisztában vagyok vele, hogy a mögöttünk lévő csapatok közül a Vasas és a Haladás csupán három, míg a többiek is nyolc-kilenc pontnyira vannak leszakadva tőlünk, úgy érzem, a Debrecen és az Újpest kiemelkedik a mezőnyből. Játékosállományban legalábbis biztosan egyik együttes sem veszi fel a versenyt velünk.

Van itt még valami: erőnlétben is ez a két csapat tűnik a legjobbnak.

Az igaz, hogy több olyan mérkőzésünk is volt már, amelyen az utolsó percekben fordítottunk. Ha a meccs végén a lábak már nehezebben mozognak, fejben még mindig össze tudjuk kapni magunkat, ami azt mutatja, mentálisan is erősek vagyunk.

Az elmúlt években a Debrecen mindig az Újpest előtt végzett a tabellán. Nagyon utálja már ezért őket?

Annyira azért nem, az elmúlt években, amikor én pályára léptem ellenük, mindössze egyszer kaptunk ki. Tudom, ez sovány vigasz, és elismerem: az igazi az lenne, ha az évad végén a bajnoki aranyat nem a debreceniek, hanem a mi nyakunkba akasztanák.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
3 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
3 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
4 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
4 órája