Az igazi Fradi-szív

A régi sláger 2008-as változata így szól: „A Fradi nyeri ezt a bajnokságot, Lőrincz Marci a gólkirályságot, Jáky lesz az év labdarúgója, a »blasz négyből« meg kiesik a Dózsa…”

A IX. kerületi sporttelep Gyáli út felőli pályáján olykor több száz torokból csendül fel ez a nóta, tudniillik a helyzet az, hogy a szurkolók szurkolnak a szurkolóknak. Mint mondják, náluk nincs fizetés, náluk nincsenek légiósok, náluk mindenki egyvalamiért hajt, és ez a Ferencváros – mármint az FC, nem a TC!

Hogy az elején kezdjük: a történelminek nevezhető labdaérintés Tánczos Tibor nevéhez fűződik, aki július 27-én, a Tordas elleni találkozón útjára indította a labdát. A megye II-es csapat elleni felkészülési mérkőzést gondos szervezkedés előzte meg, a Green Monsters egyik vezéralakja, Horváth Krisztián seperc összetoborzott annyi embert a különböző szurkolói csoportokból, hogy belőlük már össze lehetett rakni egy nagypályás csapatot. Sőt kis híján hármat, hiszen napjainkban harmincegyen büszkélkedhetnek azzal, hogy a Ferencvárosi FC igazolt játékosai.

Akik nemet mondtak, megbánták döntésüket

„A múltunk adva volt, és e helyütt nem az FTC százkilenc éves hagyományára gondolok, hanem arra, hogy az együttes magja öt-hat esztendeje rendszeresen járja a különböző kispályás tornákat – vág bele a jelek szerint mégsem hónapok, hanem évek óta íródó történetbe az Üllői úton Kika néven ismert drukker, pardon, jobbhátvéd. – Amikor felvetődött, hogy mi lenne, ha nagypályán is próbára tennénk magunkat, a legtöbben azonnal rábólintottak. Csupán néhányan utasítottak vissza, mára azonban ők is megbánták döntésüket: ahogy tapasztalták, hogy a gárdát övező hangulat legalább annyira jó, mint az eredménysorunk, már jelentkeztek is, hogy mégis jönnének. De akkor már nekem kellett nemet mondanom…”

Ami a csapatkapitány említette sikereket illeti, a Herkules elleni 7–1-es bajnoki premier már sejtette, hogy ennek jó vége lesz. És tessék, a folytatásban egyik diadal követte a másikat: a Rojikot 3–0-ra, a Siketeket 3–2-re, a Mozgás Öröm SE-t 4–0-ra, az AC Zrínyit 11–0ra, a Marketingeseket 7–0-ra, a Gammát 3–0-ra győzte le az FFC, így vasárnap listavezetőként fogadhatta a Franzstadtba másodikként látogató Róna SC-t.

A rangadó előzményeiről csak annyit, a vendégek szakvezetője egyfelől örömmel vette tudomásul, hogy erre a meccsre annyian összegyűltek, mint még soha, másfelől előre figyelmeztette játékosait: ha valakikben, hát a másik oldalon melegítő srácokban dobog a Fradi-szív. A másik oldalon melegítő srácok egyébként úgy melegítettek, hogy a külső szemlélő már mozgásuk követésétől elfáradt. Nem csoda: a szakmai stáb egyik tagja, Korolovszky György (a másik Vincze Ottó) a TF szakedzői kurzusán bemagolandó elméletet a gyakorlatban is hasznosítja. Arról nem beszélve, hogy oly szigorúan felügyelte a felvezető testmozgást, hogy egyeseknek a legendásan erélyes Dalnoki Jenő jutott róla eszébe. Mi tagadás, nem egyszer pipa volt…

A mintegy száztagú nézősereg már az első félidőben ünnepelhetett, Tánczos Tibor gurított a Róna kapujába, majd a második felvonás már gálát hozott: a házigazdák nemcsak erőnléti fölényüket, hanem helyzeteiket is kihasználták (sportlap lévén emlékezzünk meg a gólszerzőkről: Scheffer Bence, Katus István és Urbán György), így lett a vége négy nulla. Lehetett volna öt is, ha Tánczos sokadik lövése előtt nem pattan rosszul a labda – a kaput messze elkerülő kísérletre persze így volt mentség: „Semmi baj, a pályagondnokot szidjad…”

Mást viszont senki sem szidott: ennyi példásan viselkedő Fradi-drukker talán még sosem volt egy rakáson. A legdurvább verbális agresszió a zuglóiak kapusát érte, aki a derbit öt percre félbeszakító cipőfűzése közben kénytelen volt elengedni a füle mellett az „…inkább vágd le a lábad!” bekiabálást. Különben semmi anyázás, cigányozás, zsidózás, a békebeli időket idéző légkörben már azt várta az ember, mikor csendül fel a „Tempó,

Fradi!”

Még az afrikaiak elleni meccsen sem volt balhé

Jó, jó, azért még nem kell szentté avatni a fanatikusokat: az előző héten a Gamma kispesti otthonában addig-addig petárdázgattak, amíg a játékvezető fel nem tüntette ezt a jelentésében, amit aztán a BLSZ fegyelmi bizottsága írásbeli figyelmeztetéssel „honorált”. S hogy mindjárt ellenpéldával szolgáljunk: az Afrique International elleni Budapest-kupa-csata előtt többen attól tartottak, hogy annyi banán repül majd a játéktérre, amenynyiből a Fővárosi Állatkert majmai egész évben vígan lakmároznának, még szövetségi ellenőrök is felbukkantak a lelátón, mi több, az FFC egyes tagjai is amiatt aggódtak, hogy olyan huhogás lesz, hogy az Strasbourgig elhallatszik. S mi lett belőle? Az afrikaiak 3–1-re nyertek azon a találkozón, amelyen legfeljebb akkor hangzott el néhány „hu”, amikor kimaradt egy-egy hazai helyet. Ennyi.

„A képlet egyszerű: ha jól játszunk, a szurkolók csak a mi csapatunkkal vannak elfoglalva – fogalmazza meg az alighanem minden osztályra érvényes szabályt Horváth Krisztián. – Eddig minden meccsünkön óriási volt a hangulat, de ami a Siketek ellen történt, az felejthetetlen, már azért megérte belevágni az egészbe. Egy nullára vezetett az ellenfél, amikor két játékosunkat is kiállította a bíró, ám ez sem tört meg minket: előbb egyenlítettünk, majd miután másodszorra is hátrányba kerültünk, nemhogy döntetlenre mentettük a mérkőzést, hanem megnyertük három kettőre. Na, az a Fradi-szív diadala volt!”

A tervek egyébként nagyszabásúak: NB III-as szereplésről ábrándoznak a zöld-fehérek. Amint arról Kika beszámol, a feltételek megvannak: miután az FTC korábbi kiválósága, Bánki József összehozta őket a „nagy testvér” vezetőségével, maguk mögött tudják Kevin McCabe-ék támogatását. Ennek megfelelően a klub biztosítja számukra a rendszeres edzéslehetőséget (keddenként és csütörtökönként a népligeti műfüves pályán zajlanak a tréningek), a különböző összecsapásokon használhatják a Gyáli úti pályát, továbbá szó van arról, hogy…

„…ha minden jól megy, a stadionban is játszhatunk majd – árulja el a csapatkapitány. – Ezt természetesen ki kell érdemelnünk, teszem azt azzal, hogy csakúgy, mint az ezerkilencszázharminckettőben bajnokságot nyerő Ferencváros, mi is pontveszteség nélkül végzünk az élen. Csodálatos lenne a szentélyben ünnepelni az aranyérmet – de erről egyelőre ennyit. Van még négy meccs az ősszel, előbb nyerjük meg őket.”

Nemcsak a szponzorok, a játékosok is fizetnek

A mai válságos helyzetben korántsem mellékes: Országh Tamás klubelnök(!) elmondása szerint a sikerek már felkeltették néhány támogató érdeklődését, így például a Nike felszereléssel, a Bizalom biztonsági cég hétvégenként a rendre ügyelő emberek felsorakoztatásával, havonta pedig ötvenezer forinttal segíti az egyletet, míg a mérkőzések alatt kézről kézre jár a becsületkassza, amelyben a lefújásig rendre összegyűlik nyolc-tízezer forint. A jövőt kizárólag a Korolovszky György, Vincze Ottó edzőpárossal elképzelő prezident azért hozzáfűzi: szeretettel várják a szponzorokat, elsősorban azon cégek vezetőit, akik – most kapaszkodjanak meg – Ferencváros-érzelműek…

S ha már Vincze Ottó szóba került: noha többen szorgalmazták, hogy ne csak tanácsaival erősítse az FFC-t, a középpályás csak az edzéseken való részvételt vállalta. S nem elsősorban azért, mert hétvégenként Ausztriában futballozik, hanem azért, mert „…ha hallgatnék a szívemre, és beszállnék, elveszne a varázs. Ez a szurkolók együttese, játsszanak csak a szurkolók! Az eredmények amúgy is azt mutatják, hogy nélkülem is jól elvannak. És van itt mégy valami: győztes csapatba nem könnyű bekerülni…”

Ennél már csak egy nehezebb: a sorozatban győztesbe bekerülni.