Befejezte a Galaxy

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.10.28. 23:29
Címkék

Döntetlennel zárta a bajnokságot a Los Angeles Galaxy, miután hazai pályán 2–2-t játszott az FC Dallasszal. Különösebb tétje nem volt a mérkőzésnek, mivel már korábban biztossá vált, hogy a vendéglátók lemaradnak az amerikai bajnokság (MLS) rájátszásáról. A szezont Ruud Gullittal kezdő, Bruce Arenával záró együttes története leggyengébb idényét produkálta, utolsó előttiként végzett a sorozatban. Ráadásul a Galaxy csak az egymás elleni eredményeknek köszönhetően előzte meg a San José Earthquakest, melyet Frank Yallop személyében korábbi edzőjük irányított. Bár David Beckham végig a pályán volt a dallasiak ellen, mégsem ő, hanem Landon Donovan volt a találkozó főszereplője. A 26 éves támadó büntetőből talált be a vendégeknek, így 20 góllal zárta a szezont, és ő lett az MLS legeredményesebb játékosa. A Leverkusen korábbi labdarúgója a meccs után kijelentette, visszatérne Európába, és Arenával már közölte is a szándékát. Donovan elmondta, ezúttal nem a Bundesligában, hanem inkább Angliában vagy Spanyolországban próbálna szerencsét. Beckham azonnal támogatásáról biztosította csapattársát, igaz, sajnálkozását fejezte ki, mivel azt remélte, csak 2009ben vált klubot.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
3 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
3 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
4 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
4 órája