Harmadszor már elindul

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.10.28. 23:29
Címkék

„Most már az. A boxrecen is rajta van, olvasható a neten, hogy én Inkinnel, Madár pedig Francisszel bokszol január tizedikén. Az Universum pedig csak akkor szokott ilyet leadni a portálnak, amikor minden rendben” – válaszolta lapunk „Kerek már a világ?” kérdésére az elutazása előtti utolsó sajtóbeszélgetésen Balzsay Károly. A veretlen nagyközépsúlyú öklöző a WBO (Bokszvilágszervezet) világbajnoki övéért indul harcba a jövő év elején az említett orosz bunyóssal – csaknem négy hónapos késéssel. Eredetileg szeptemberben kellett volna találkozniuk, de mecscsük Balzsay sérülése miatt meghiúsult.

„A sérülés nem volt idegen nekem, nem először és nem is másodszor esett bajom – így Balzsay. – Ezzel nem lett volna gond, tovább lehetett volna menni. Pihenek, meggyógyulok, kis csúszással, de bokszolok. Csak a klubom üzleti érdekei úgy kívánták, hogy megtartsák a meccset, de nélkülem. Elsőre nagyon rosszulesett, nem értettem a világot, iszonyatosan mérges voltam. Aztán lassan megnyugodtam. Rájöttem, semmit sem tudok ellene tenni.”

A kiszolgáltatottság persze megszokott, még ha nehéz is tervezni az árnyékában. „Most például harmadszor állunk úgy, hogy pénteken indulunk – árulta el Balzsay. – November huszonkettedike, december kilencedike és január tizedike is elhangzott már… Előfordult, hogy egyszer meglebegtettek egy gálát, aztán nem szóltak semmit. Pénteken kellett volna indulnom, nem mentem, Sdunek edző hétfőn érdeklődött, hol vagyok, én meg közöltem, hogy Pesten. Mondta, örül, mert fogalma sincs, hogy tudom-e, de nem az addig ismert időpontban bokszolok. Akkor döntöttem úgy, befejeztem a vakrepülést.”

Az elmúlt hetek tapasztalatai után most új szponzorral, egy német logisztikai céggel is gazdagodó („Örömmel és büszkeséggel állnak mögém, ha már beleszerettek a pofozkodásba. Nekem mindenesetre megtisztelő, hogy német cég lát fantáziát bennem. Kapnak egy kis hírverést, de azért nem hinném, hogy mostantól miattam több árut szállítanak majd, mondjuk, Ausztráliába” – jelentette ki a bokszoló a megállapodásról) bunyóst félthetnénk is attól, hogy az Inkin elleni meccsnek más lesz a kiindulási helyzete, mint a szeptemberi volt. Elvégre az orosz most már világbajnokként állhat ki, és a profi bunyó íratlan szabályai szerint ez védettséggel is járhat. „De nem – torkollt le minket Balzsay. – Nem érzem, hogy bármi kedvezményt kapna. Szeptemberben is fifti-fiftiről indultunk, szerintem most is. Akkor is meg akartam verni, most is. Kell az öv, és kész.”

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
7 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
7 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
8 órája