D’Antoni, a határozott

I. SZ.I. SZ.
2008.10.30. 23:23
Címkék

Vereséggel mutatkozott be az NBA-ben a Seattle SuperSonics utódjaként az Oklahoma City Thunder, amely nem bírt a Michael Redd, Charlie Villanueva, Richard Jefferson trió vezette Milwaukee Bucksszal (87–98). A vendégcsapat már az első negyed közepére tíz pont fölé növelte előnyét, és a Thunder ezután képtelen volt feljebb kapaszkodni. Ennél is kilátástalanabb a Los Angeles Clippers idénykezdete, a Los Angeles-i derbin 117–79-re kapott ki a kettőből kettőt nyerő Lakerstől, és az eredmény mellett a mutatott játék is egyértelművé tette, melyik a kaliforniai város jobbik csapata. Rangadót nyert a Phoenix San Antonióban (103–98) és a Utah a Denver vendéglátójaként (98–94), de nagy figyelmet kapott a New York–Miami mérkőzés is. Az előző idényben rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó két klub összecsapását a Knicks 120–115-re megnyerte, így remekül sikerült Mike D’Antoni vezetőedző bemutatkozása a New York kispadján. Az Isiah Thomast váltó szakember ráadásul a kispadra ültette Stephon Marburyt és Eddy Curryt (igaz, utóbbi a záró negyedet az öltözőben töltötte), Thomas két kezdőjét, akiknek nem sok jót ígér az új mester érája. Marbury meglehetősen jól tűrte a mellőzést, ám D’Antoni jelezte: jelenleg senki előtt sincs lezárva a kezdőcsapatba vezető út, viszont a Knicks jövőjét nem Marbury és Curry fogja meghatározni.

Legfrissebb hírek

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
29 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
2 órája