Honvágy, sírás, Marseille és Chelsea

2008.10.30. 23:23
Címkék

Nem állítható, hogy Didier Drogba nyugodt gyermek- és ifjúkort tudhat maga mögött: a 30 éves támadó összesen tizenötször költözött életében. Először ötéves korában, amikor a nehéz anyagi körülmények között élő szülei Abidjanból Franciaországba küldték, hogy a futballista nagybácsi, Michel Goba vegye szárnyai alá.

„Egyedül kellett repülnöm, emlékszem, névtáblát akasztottak a nyakamba, hogy a rokon könnyebben megtaláljon” – elevenítette fel korai élményeit Drogba, aki saját bevallása szerint a következő három évet főként a szülei utáni vágyakozással és sírással töltötte. A honvágytól szenvedő fiú aztán nyolcévesen visszakerült hazájába, ám nem sokáig maradt ott: 11 esztendősen már újra Gobánál élt. Később szülei is átköltöztek Európába, a család egy párizsi szegénynegyedben sínylődött, Didier pedig 15 évesen a helyi kiscsapatnál jelentkezett először edzésre – hogy aztán kanyargós pályafutása során a Marseille-nél tett kitérő után a Chelsea-ben kössön ki.

Az elefántcsontparti válogatottban 2002-ben mutatkozott be a később az ENSZ Fejlesztési Programjának utazó nagykövetévé kinevezett labdarúgó, és hamar az ország kedvencévé vált. Hazájában mára igazi kultusz alakult ki körülötte, egyedi öltözködési, zenei és viselkedési stílusának összefoglaló elnevezése a „Drogbacité”, vagyis „Drogbaság”. Elefántcsontparton kis túlzással minden terméket az ő nevével, arcképével adnak el, a játékoshoz hasonlóan robusztus formájú, literes kiszerelésű sört pedig egyszerűen „drogbának” nevezik.

Legfrissebb hírek

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
7 perce

Gyémánt Liga: Takács Boglárka nyolcadik 100-on

Atlétika
7 perce

Antonelli jó csapattárs volt, Verstappen azonban keresztülhúzta Russell számításait Monzában

F1
22 perce

Marozsán párosban is búcsúzott a US Openen

Tenisz
36 perce

Videó: Varga Barnabás duplázott, Vitális gólpasszt adott Görögországban

Légiósok
39 perce

Kettős győzelemmel a négy között a címvédő FTC a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
51 perce

Ikszelt a Barcika a Kecskeméttel, először győzött ősszel a Misleny, fölényesen nyert a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
56 perce

A kihagyott tizenegyes nem fért bele a Szentlőrincnek, tovább menetel a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
57 perce