Lék a sárga tengeralattjárón

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.10.30. 23:23
Címkék

Bár nem mehetünk el szó nélkül a Sevilla ponferradai veresége mellett sem, a Király-kupa 16 közé jutásért rendezett párharcainak szerdai, első felvonásán a legnagyobb meglepetés a Villarreal és a Poli Ejido összecsapásán született. A harmadosztályú andalúz gárda Jorge Molina mesterhármasának is köszönhetően 5–0-ra elintézte a Bajnokok Ligájában és a Primera Divisiónban is vitézkedő ellenfelét – a „sárga tengeralattjárónál” még arra sem hivatkozhatnak, hogy túlzottan tartalékosan léptek volna pályára (Viera – Edmílson, Cygan, Ángel, Javi Venta, Bruno, Fuentes, Matías Fernández, Cani, Altidore, G. Rossi). Egy óra elteltével Manuel Pellegrini ráadásul két sztárt, Santiago Cazorlát és Joseba Llorentét is beküldte, ekkor azonban már mindegy volt.

„Ellenfelünk megmutatta, ha nem teszed, amit tenned kell, bármelyik osztály bármelyik csapata legyőzhet. Tovább kell lépnünk, hogy a bajnokságra tudjunk koncentrálni, és lemoshassuk magunkról a gyalázatot. De nagyon nehéz lesz” – értékelt a Villarreal elnöke, Fernando Roig. Hogy mennyire nehéz, azt híven tükrözi a tény: az együttes április 13. óta nem veszített tétmeccset, pedig többek között a Celtickel és a Manchester Uniteddel meccselt…

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
12 perce

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
16 perce

Schäfer András: ünnep és vereség; végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
28 perce

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
43 perce

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
44 perce

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
50 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
59 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
1 órája