Mindhárman esélyesek

R. B. B.R. B. B.
2008.10.30. 23:23
Címkék

Péntektől vasárnapig bonyolítják le a férfi vízilabda LEN-kupa második selejtezőkörét, a tét a legjobb tizenhat közé jutás. A nyolc négyes csoportba sorolt együttesek között három magyar csapat van.

Az Euroligából érkező Domino-Honvéd hazai pályán fogadja riválisait. A Kőér utcai együttesnél már túltették magukat az Eger elleni vesztes rangadón, s a LEN-kupában szeretnének javítani. A portugál Portinado és a görög Hiosz sem okozhat gondot, a két sikerrel máris meglenne a továbbjutás, de a Honvédnak illene legyőznie a montenegrói PVK Val Prcsanjt – a Primorac Kotor fiókcsapatáról van szó – is.

„Valóban ez a papírforma, de az ördög nem alszik, és éppen ezért azt sulykolom a játékosokba, hogy az a könnyű ellenfél, amelyet már biztosan le is győztünk – mondta Vad Lajos edző a klub honlapjának. – Háromszor egymás után nyernünk kell, könnyedén vagy a sikert kicsikarva, és az első helyről kell bekerülnünk a legjobb tizenhat közé.”

A másik két magyar csapat, az első selejtezőkört sikerrel letudó Szeged és Újpest Dél-Európába utazott. A csongrádi együttes a franciaországi Montpellier-ben szerepel, ahol a házigazdák mellett Szirányi Balázzsal felálló spanyol ezüstérmes Barcelonával kell megküzdenie a továbbjutásért, a csoport negyedik tagja a lengyel Szczecin, amely a legkönnyebbnek ígérkező ellenfél. A három magyar közül a legnehezebb a lila-fehérek feladata lesz, a csoport favoritja, az orosz Szintyez Kazany mellett a spanyol bajnokságban három forduló után hibátlan házigazdával, a CN Sant Andreuval küzdenek meg a tizenhat közé kerülésért.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
1 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
1 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
2 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
2 órája