Nyugalom mellé pörgés

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2008.10.30. 23:23
Címkék
A Soproni Liga 13. fordulójának nyitányán a Csank János irányításával két mérkőzésen négy pontot szerző ZTE a második forduló óta veretlen Újpestet fogadja. Az elmúlt bajnokság tavaszi idényében, februárban a zalaiak átrohantak a lilákon, abszurd módon azonban a 4–1-es „gyomros” nem csupán a fővárosiakat, a győztest is megfogta: a kék-fehérek azóta is az azon az összecsapáson mutatott formájukat kutatják – az akkori hadvezérről, Szlavko Petrovicsról sem megfeledkezve a negyedik edzővel a kispadon.

„A tavasszal átszalad tunk rajtuk, kimagaslóan a legjobb tavaszi mecscsünk volt” – mond ítéletet a ZTE szezonjáról utólag is őszintén V l a s z á k Géza a februári 4–1es sikerre utalva.

A kivételes beszélőkével is megáldott, ötszörös válogatott kapus tarsolyában mindamellett még legalább egy, ugyancsak kellemes végkicsengésű zalai történet lapul.

„Tizenkét éve egerszegi játékosként az első hazai élvonalbeli meccsemen az Újpest volt az ellenfelünk, egy nullára nyertünk, szóval aznap este minden tökéletesen sikerült – mondja az évekkel később négy idényre a lilák szolgálatába szegődő kapus. – Az ellenpont egy két évvel későbbi sztori: Korsós Attila az oldalvonal mellől, legalább negyven méterről emelt a kapumba. Rossz helyen álltam.”

A játékoskeretre tekintettel egyes vélemények szerint ez utóbbi megjegyzés a jelen Zalaegerszegére, a csapat tabellán elfoglalt


folytatás...
Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
28 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
35 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
37 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
38 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
1 órája

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

A szünetig négy gól és Szendrei-dupla: Paks–DVSC 1–3

Labdarúgó NB I
1 órája

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája