Volt már izgalmasabb

B. M.B. M.
2008.11.05. 00:46
Címkék

Elsőre talán nagyobb izgalmak ra számítottunk az évadzáró dohai WTA-világbajnokságon, ám a nyitó nap mérkőzései közül csak az utolsó hozott „közepesen” kemény küzdelmet – az is inkább csak az első szettben. Pedig a világ legjobb nyolc (no jó, a sérült Marija Sarapova távollétében az első kilencből nyolc) játékosa küzd a 4.55 millió dollár összdíjazásért és egy elárvult bajnoki címért, hiszen az egy évvel ezelőtti fináléban az azóta visszavonuló Justine Henin győzte le Sarapovát.

Az első találkozón például az orosz Szvetlana Kuznyecova rengeteget hibázott honfitársnője, Vera Zvonarjova ellen, és ki is kapott 6:2, 6:3-ra. Kuznyecova az idén nem nyert tornát (ő az egyetlen a vb-mezőnyben, aki tornagyőzelem nélkül maradt), és úgy tűnik, az, hogy Spanyolországból visszaköltözött hazájába, és immár ott készül, egyelőre nem hozta ismét lendületbe.

Azért Zvonarjova sem volt felhőtlenül boldog. „Az elmúlt két hónapot fedett pályán töltöttük, nem könnyű átállni ismét szabadtérre, ráadásul a szél is elég nagy volt” – panaszkodott.

A Fehér csoport másik mérkőzésén két olyan teniszező találkozott, akinek már jobban sikerült ez az esztendő: a szerb Ana Ivanovics 2008-ban megnyerte első Grand Slam-tornáját, majd kis időre a világranglista élére is felugrott, mielőtt ujjsérülése miatt visszaesett volna. Jelena Jankovics Grand Slamet éppenséggel nem nyert, viszont jelenleg is ő a világelső, és ennek megfelelően szettenként egy-egy bréklabdát értékesítve le is győzte honfitársát 6:3, 6:4-re. Ez volt 2006 óta az első sikere Ivanovics ellen – ötmeccses kudarcsorozatot szakított meg vele.

A Barna csoportban egy mecscset játszottak: ezen az évad talán legtöbbet fejlődő játékosa, az orosz Dinara Szafina mindkét arcát megmutatta az amerikai Venus Williams ellen. Előbb ellépett 3:0-ra, majd amikor már a kezében volt az első szett (5:2), zsinórban háromszor elveszítette adogatójátékát, és erre rá is ment az első játszma. A másodikban pedig már csak ideig-óráig tudta tartani magát, és végül 7:5, 6:3-ra kapott ki.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
13 perce

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
6 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
7 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
7 órája