Csak elöl lenne veszélyes

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.11.06. 23:17
Címkék
A hazai pályán hibátlan Újpest a gyengélkedő Győrt fogadja péntek este. A lila-fehérek védője, Korcsmár Zsolt állítja, jó meccset látnak a nézők. A fiatal játékos reméli, most csak az ellenfél kapuja előtt lesz gólveszélyes.

A bajnokság elején Josip Cutuk és Mirszad Mijadinoszki volt az Újpest két gólerős védője, mostanság pedig Korcsmár Zsolt számít annak. Előbb a paksiak, majd a zalaegerszegiek tanulták meg, hogy oda kell figyelni, ha a magas védő előrehúzódik, mert fejjel és lábbal is veszélyes.

„Továbbra sem tőlem várják a gólokat Újpesten, de ha odakerülök, ezután sem kegyelmezek – fogadkozott Korcsmár Zsolt. – Az a dolgom, hogy semlegesítsem az ellenfelek akcióit. Persze az edzéseken gyakoroljuk, hogy mit kell tennünk a szabadrúgások vagy a szögletek után, s ennek is köszönhető, hogy a védők az átlagosnál több gólt szereznek.”

Korcsmár Zsolt mindössze 19 éves, s mint minden fiatal labdarúgóval, vele is megesik, hogy olykor nagyobbat hibázik, s e hibák után az ellenfél gólt szerez. Ez történt vele Zalaegerszegen is, amikor Roguy Meyé elé fejelte a labdát, s ezt követően egyenlített a ZTE.

„Sajnos a legutóbbi meccsen hibáztam – folytatta a játékos. – Ezt azonban gyorsan ki kellett vernem a fejemből, hiszen még sok volt hátra a mérkőzésből. Sikerült is függetlenítenem magam a történtektől, és volt több jó megoldásom is. Aztán beszélgetett velem Szentes Lázár, próbál felkészíteni a váratlan helyzetekre is.”

A védők gólerősségének és a csapategységnek köszönhetően az Újpest a második helyen áll, mindössze két ponttal lemaradva a Debrecen mögött. Vagyis lőtávolon belül vannak a lilák, s az első helyen is fordulhatnak a tavaszra.

„Jó érzés elöl állni, de nem az ősz végén kell vezetni – mondta ki az alapigazságot Korcsmár Zsolt. – Sok új játékosunk van, s ezt figyelembe véve a mostani szereplésünk talán meglepő is lehet. A jelenlegi állás szerint bármikor átvehetjük a vezetést, de akkor sem leszek szomorú, ha már csak egyszer, a harmincadik forduló után leszünk az élen.”

Az Újpest remek sorozatot produkál, immár 11 forduló óta veretlen, és hazai pályán még pontot sem veszített, vagyis a Győrnek lehet félnivalója.

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
54 perce

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
57 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
1 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
1 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
1 órája