Csak helyzetekig jutottak

2008.11.06. 23:17
Címkék

Az Arsenalnak a Fenerbahce hazai pályán megfelelő ellenfélnek tűnt a továbbjutás kivívására, ám Arsene Wenger már ezen a mérkőzésen elkezdte pihentetni játékosait. A bokasérüléssel bajlódó Emmanuel Adebayort is nélkülöző Arsenal igen agilisan indította a mérkőzést, és a gyors gól reményében azonnal elkezdte rohamozni a török csapat kapuját. Az első öt percben például egészen elképesztő arányban, 87 százalékban birtokolták az angolok a labdát. A lehetőségek nem is maradtak el, de úgy tűnt, hogy az Arsenal játékosai nem tudnak akkora helyzetet kialakítani, amelyet gól követne. Van Persie a 32. percben a kapufát is eltalálta egy gyönyörűen kivitelezett támadás végén, valamint Volkan Demirel is többször védett bravúrosan.

A vezetést azonban csak nem tudták megszerezni az „ágyúsok”, így a rengeteg lehetőség dacára gól nélküli döntetlen született – az Arsenal szurkolóinak nagy bánatára. A G-csoport másik mérkőzésén a Dinamo Kijev Artem Milevszkij góljával szerezte meg a vezetést a Porto ellen, de az eddig nagyon jól teljesítő ukrán védelem nem tudta megtartani az előnyt, és előbb Rolando egyenlített a 69. percben, majd Lucho González a győzelmet is megszerezte a Portónak. Az argentint túlzott gólörömért a játékvezető kiállította.

Legfrissebb hírek

Milyen az ideális bringás hátizsák?

Csupasport
1 perce

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2 perce

Női röplabda Eb: a szerbek és az olaszok az elődöntőben

Röplabda
57 perce

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
1 órája

Önmagától eltávolodó Liverpool, túl bátor City és az Álvarez-drámát megnyerő Barca – értékeltük a nyári transzfereket

Minden más foci
1 órája

Női kosárlabda-vb: eltűnt útlevele miatt nem játszhat a kínai Li Jüe-zsu

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
1 órája

Atlétikai Világdöntő: bizonytalan a női távolugrás olimpiai bajnokának indulása

Atlétika
1 órája