Egyre jobban bíznak benne

2008.11.06. 23:17
Címkék

A nyáron átalakuló Domino Honvéd több fiatal játékost is igazolt az új szezon előtt, köztük Bátori Bencét, aki az eddigi meccseken igen jól teljesített. A 17. születésnapját decemberben ünneplő szélsőátlövő például az elmúlt hét végén a LEN-kupa-selejtező legeredményesebbje volt.

Hogyan kerültél kapcsolatba a vízilabdával?

Úsztam, de túl monotonnak találtam, ezért 2002 decemberében váltottam vízilabdára. A KSI-ben Mérész András irányításával kezdtem el játszani, ráadásul apukám is pólózott.

Hogyan kerültél a Honvédhoz?

A KSI után négy évet Újpesten vízilabdáztam, s a nyáron több klub, köztük a Honvéd is megkeresett. A döntésben szerepet játszott a klub múltja, illetve az edző és a játékostársak személye. Itt minden körülmény adva van, csak a pólóra kell koncentrálnom.

Nehéz volt felvenni a felnőttmeccsek ritmusát? Egészen más, mint a fiataloknál, de nem okozott problémát.

Miben kell még fejlődnöd?

Mentálisan és fizikailag is van még pótolnivalóm.

Gondoltad volna, hogy te leszel a LEN-hétvége gólkirálya?

Nagyon készültem a három meccsre, de nem számítottam rá.

Hogy érzed, bíznak már benned a társak?

Egyre jobban. Csapatkapitányunk, Molnár Tamás kiválóan hangolja össze az idősebb és a fiatalabb játékosokat, és Szivós Mártontól – akivel azonos poszton játszunk – is nagyon sok segítséget kapok.

Milyen céljaid vannak a sportágban?

Jövő nyáron szeretnénk a juniorválogatottal megnyerni a világbajnokságot és az U20-as Európa-bajnokságot. Néhány év múlva pedig jó lenne bekerülni a felnőttválogatottba.

Legfrissebb hírek

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
4 perce

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
4 perce

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
16 perce

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
26 perce

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
1 órája

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
1 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2 órája