Londonra készül a csapat

2008.11.06. 23:17
Címkék

Előzetesen a dobogóra várta a szakvezetőség a magyar női tornászcsapatot a csehországi Liberecben megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén. Ám a Tóth Renáta, Kapitány Olívia, Máté Ildikó, Divéki Luca, Marosvölgyi Noémi, Jáger Nikolett alkotta csapat felülmúlta a várakozást – a verseny történetében először aranyérmes lett a hét nemzetet felvonultató tornászmezőnyben. A csapatverseny mellett egyéni összetettben két érem termett a mieinknek: Tóth Renáta a második, Kapitány Olívia a harmadik helyen végzett. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a dobogóról csak alig maradt le Máté Ildikó, kiváltképp kiemelkedőnek mondható a magyar csapat szereplése.

„Tóth Renáta és Máté Ildikó a Ferencváros igazolt versenyzője – mondta Kisiván István edző, aki Bathó Mártával készíti fel a két lányt a versenyekre. – Mindketten kiváló képességű sportolók, a KSI-ben tornázó Kapitány Olgával együtt már ott voltak a tavaszi junior Európa-bajnokságon. A libereci eredmény meglepetésként ért minket, még akkor is, ha a dobogóval előzetesen számoltunk. Tavaly a lányok bronzérmesek lettek, akkor még a csapat tagja volt a ma már a felnőtteknél versenyző Böczögő Dorina is. A helyszínen a csapatversenyt kevésbé tudtuk követni, noha az egyéni pontszámokat kiírták a táblára. A végén persze nagy volt a boldogság.”

Az egyéni összetettben ezüstérmes Tóth Renáta hét évvel ezelőtt kezdett el tornázni, és mára már több nemzetközi verseny első helyével büszkélkedhet – a tavaszi junior Európabajnokságon egyedüli magyarként kvalifikálta magát a szerenkénti döntőkbe, s lett ugrásban hatodik.

„Renáta jó versenyzőtípus, bár az edzés nem tartozik a kedvencei közé – folytatta Kisiván István. – Az ORV-n elért eredmény

mindenképp biztató a jövőre nézve, a csapatban kiváló a hangulat, egymást segítik a lányok, ők alkothatják majd azt az együttest, amely sikerrel járhat a 2012-es londoni olimpia kvalifikációs versenyei során.”

Ugyanezt erősítette meg a KSI edzője, Zizisz Tanaszisz is, aki Nagy Zsuzsával vezeti Kapitány Olívia, Divéki Luca és Jáger Nikolett edzéseit (Marosvölgyi Noémi a Postás SE-ben készül).

„Az Olimpia Reménységek Versenyén mindig képet kapunk arról, hol a helyünk éppen a nemzetközi mezőnyben – mondta az edző. – Az 1993–94-es korosztálye tekintetben nagyon jól áll, megvan a reményünk arra, hogy ütőképes csapatot alakítsunk ki a londoni olimpiára. A lányok kifejezetten jóban vannak egymással, jó közösséget alkotnak, egymást segítik, és nem csak a tornateremben, hiszen előfordul az is, hogy együtt tanulnak, és a hétköznapokban is tartják a kapcsolatot egymással.”

Legfrissebb hírek

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
6 perce

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
6 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
6 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
7 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
7 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
7 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
7 órája