Megbotlott a United

2008.11.06. 23:17
Címkék

A Manchester United kezdő tizenegyét vizsgálva talán nem túlzás kijelenteni, Sir Alex Ferguson félig már a szombati, Arsenal elleni bajnokira koncentrált. Mással nem is nagyon tudnánk magyarázni, hogy a „vörös ördögök” eddigi hat BL-gólján osztozkodó Dimitar Berbatov és Wayne Rooney is csak a kispadon kapott helyet, míg a stabil kezdőnek nem nevezhető John O’Shea, illetve az egyébként roppant tehetséges Rafael kezdőként futott ki a Celtic Park gyepére. A mérkőzés esélyese természetesen ettől még a vendégegyüttes volt, és a manchesteriek ennek megfelelően végig fölényben is futballoztak, apróbb szépséghiba, hogy így is a zöld-fehérek szereztek vezetést.

Kevesebb mint negyedóra elteltével az MU védelme szabadrúgást követően képtelen volt tisztázni, Scott McDonald pedig élt a lehetőséggel, és 14 méterről szépen emelte át a labdát az Edwin van der Sart helyettesítő Ben Fosteren. A skót bajnokság gólkirálya a Celtic első találatát szerezte a jelenlegi kiírásban, míg az eddig hibátlan BLcímvédő először kapitulált. Ezt követően is a United tartotta kézben a mérkőzést, a legnagyobb lehetőség talán Rio Ferdinand előtt adódott, de a hátvéd három méterről fölé bombázta Ryan Giggs szögletét, azt követően pedig Nemanja Vidicsnek sem sikerült az öt és felesről eltalálnia a kaput. A szünetben Ferguson Dimitar Berbatov csatasorba állításával erősítette tovább együttese támadósorát, majd a félidő közepén Wayne Rooney is beállt. A bolgár kis híján egyenlített is, ám Shaun Maloney bravúrosan a gólvonalról vágta ki a támadó próbálkozását, és Artur Boruc is többször bravúrral hárított.

A United ezután sokáig hiába szögezte szinte kapujához a szívósan védekező hazaiakat, és csak a hajrában, Ryan Giggs révén sikerült feltörnie a vendéglátók védelmét. Az MU továbbjutására ugyan még várni kell, viszont egy klubrekord megdőlt: a United sorozatban a 17. BL-találkozóját is megúszta veretlenül, ilyen hosszú szériára még nem volt példa a címvédő történetében.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
9 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
46 perce

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
53 perce

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
58 perce

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
59 perce

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
1 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
1 órája

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
1 órája