Elgázolja ellenfeleit a Loki

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 00:25
Címkék
Keleti rangadó – ahogy mondani szokás. A csapatok helyezésétől függetlenül a Debrecen–Diósgyőr bajnoki mindig izgalmas. Még úgy is, hogy a Loki a tabella tetején várja a találkozót, míg a DVTK a kiesés elől menekül. Ez is garantálja, hogy mindkét csapat extramotivációval lép pályára.

A papírforma hazai sikert ígér, a Loki-hívek bizakodva válthatnak belépőt a találkozóra. Herczeg András csapata ugyanis az Oláh Gábor utcában ebben a szez o n b a n hétszer lépett pályára, és egyszer sem kapott ki! Ötször győzött (ZTE 2–1, Fehérvár 1–0, Vasas 4–1, REAC 6–2, Bp. Honvéd 4–1), csak az Újpest (1–1) és a Haladás (2–2) tudott pontot rabolni a hajdúsági megyeszékhelyről. A Loki legu t ó b b i három haz a i mérkőzésén 14 gólt szerzett, vagyis a debreceniek számíthatnak arra, hogy kedvenceik lendületes támadójátékkal próbálják meg szórakoztatni őket. Az idei hazai mérleg tehát hét meccsen 17 pont, 20 rúgott, 8 kapott gól…

A DVSC utóbbi 12 hazai bajnokiján nem szenvedett vereséget, legutóbb március 22én, nyolc hónapja fordult elő, hogy pont nélkül maradt saját közönsége előtt – akkor az MTK győzte le 2–0-ra. Azóta tíz győzelem, két döntetlen a mérleg.

„A statisztika valóban hízelgő, de érdemes az eredmények mögé nézni – reagált Dombi Tibor, a villámgyors szélső, a hazai hívek egyik kedvence. – Hazai mutatóink valóban jók, de az is érdekes, hogy az élmezőnyhöz tartozókkal nem bírtunk. A forduló előtt második Újpest és negyedik Haladás ellen nem tudtunk nyerni itthon, az ötödik Nyíregyháza stadionjában ikszeltünk, és a hatodik Kecskemét otthonában szenvedtük el egyetlen őszi vereségünket – csak a harmadik Vasast vertük meg, bár az sem volt annyira sima mérkőzés, mint az eredmény sejteti. Nem gondolom tehát, hogy a tizennegyedik helyen ta- >>>

Legfrissebb hírek

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
1 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
1 órája

Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Kosárlabda
1 órája

Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke, új szponzor is érkezett

Labdarúgó NB II
1 órája

Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája

Egyéb egyéni
1 órája

A New York Giants elbocsátotta vezetőedzőjét

Amerikai sportok
1 órája

„Tiszteletben kell tartanunk a döntését” – Gattuso, miután Chiesa ismét kimaradt az olasz válogatott keretéből

Foci vb 2026
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik