Fehérép – ahogy illett

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
2008.11.08. 23:58
Címkék

Az első EHF-kupa-mérkőzésen is biztosan kellett volna győznie a fehérvári csapatnak, s vezetett is a hajrá előtt két góllal, de végül 27–27 lett a végeredmény. Ez a görög együttesnek csak szerény reményt hagyott a továbbjutásra. A Patraszban akad egy-két kiváló játékos, de kerete igen szűk, ezért a szakmailag felkészültebb Fehérvár továbbjutása elvárható volt.

A vendégek szerb edzőjétől, Zlatko Petronijevicstől is csak kincstári optimizmusnak vehettük találkozó előtti véleményét, hogy nyitott a továbbjutás kérdése. Igaz, kollégája, Sótonyi László is azt hangoztatta, hogy nem lefutott a meccs, s erre fel is hívta játékosai figyelmét, hiszen a bajnokságban is érte őket néhány kellemetlen meglepetés. Nem vették félvállról a találkozót a székesfehérváriak, bár az első hazai gólra még rögtön volt válasza a görögöknek. Ezt követően viszont négy-öt gólos előnyét rendre tartotta a Fehérép. Ám nem adta meg magát a Patrasz, keményen védekezett, ezért is volt több büntető, amelyeket Krisztina Triscsuk rendre értékesített. A vendégedző sokat reklamált, emiatt az első játékrészben két figyelmeztetést kapott a kispad. A szünet után jobbára négy-öt fiatal szerepelt a hazai együttesben, s ekkor már szóhoz jutott a vendégcsapat is, amely így partiban maradt a fiatal fehérváriakkal. A nyolcaddöntőben már aligha lesz ilyen könynyű ellenfele a Sótonyicsapatnak.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
2 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
25 perce

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
31 perce

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
41 perce

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
57 perce

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
1 órája

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
1 órája

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik