Meglepték a jubiláns támadót

2008.11.08. 00:25
Címkék

Számon tartja a kerek évfordulókat?Számon tartja a kerek évfordulókat?

Nem mindig, igazából most sem voltam benne biztos, hogy ez a századik válogatott mérkőzésem. Tudtam, hogy valamikor mostanában lesz, de hogy megemlékeztek róla, az engem is meglepetésként ért.

Szép jubileum.

Igen. Biztosan nyertünk, de azt azért ne felejtsük el, hogy divízió 2-es válogatott volt az ellenfél.

Érzése szerint hány százalékot játszott a válogatott?

Az elején száz százalékkal pörögtünk, akkor gyorsan el is döntöttük a meccset, a második harmadban azonban kicsit lelassultunk, átvettük az ellenfél ritmusát. Ez meg is látszott a játékon, így aztán a szünetben kaptunk is egy kis fejmosást a kapitánytól. A folytatás aztán már megint jó lett.

A következő két találkozó nehezebbnek ígérkezik. Látta az ellenfeleket?

A szakvezetők megnézték, mi azonban erre a meccsre koncentráltunk. Abban biztos vagyok, hogy a horvátok és a litvánok ellen nehezebb dolgunk lesz, de azt gondolom, hogy ott is mi leszünk az esélyesek.

Élvezte a hazai pályát?

Nagyszerű volt, hogy ilyen sokan eljöttek a meccsre, és úgy tudom, szombaton és vasárnap még többen lesznek. Fantasztikus volt, ahogy felállva tapsoltak nekünk, mi pedig természetesen igyekeztünk kiszolgálni a szurkolókat.

Legfrissebb hírek

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
11 perce

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
24 perce

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
28 perce

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
1 órája

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
1 órája

KONFERENCIALIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-konferencialiga
1 órája

A FIBA feloldotta az orosz kosarasok korlátozását

Kosárlabda
1 órája

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
1 órája