Újra összekerültek

R. B. B.R. B. B.
2008.11.09. 23:29
Címkék

Folytatódik a két éve tartó sorozat: a póló Euroliga-főtábláján egy csoportba kerültek a magyarok, a Vasas és az Eger. A piros-kékek az Euroliga hatodik szezonjában negyedszer találkoznak honi riválissal, ebből harmadszor a csoportkörben. Két éve az Eger, tavaly a Domino, az idén ismét a hevesi csapat került az útjukba. Ez még a kisebbik gond, de megkapták (a Marseille mellett) a szerb Partizant, s bizony nehéz feladatnak ígérkezik a kettős magyar siker kiharcolása. Az Euroliga első fordulójára két hét múlva kerül sor, amikor a Vasas Egerbe látogat.

A sorozat címvédője, a Benedek Tiborral, Kásás Tamással, Märcz Tamással és Madaras Norberttel felálló olasz Pro Recco halálcsoportba került, ellenfele a horvát Jug Dubrovnik, az orosz Csehov és a szintén orosz Volgográd. Érdekesség, hogy a négy csoport közül háromban is összeakadtak azonos nemzetbeliek.

A LEN-kupa nyolcaddöntőjében a Honvédnál van több ok az örömre, a Domino a görög Vuliagmenit kapta, nem véletlenül mondta Vad Lajos edző, hogy kötelező a továbbjutás. A Szegednek jóval nehezebb dolga lesz, mivel a montenegrói VK Cattarót erősíti két horvát világbajnok, Aljosa Kunac és Teo Djogas.

Legfrissebb hírek

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
21 perce

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
31 perce

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
52 perce

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
1 órája

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
1 órája