A példakép autójában
Normál esetben a mezőny egyik leglazább pilótája, az idényzárón azonban három álló napon keresztül folyamatosan görcsölt. Sikerült már feloldódni? Normál esetben a mezőny egyik leglazább pilótája, az idényzárón azonban három álló napon keresztül folyamatosan görcsölt. Sikerült már feloldódni?
Még nem teljesen, pedig ez a viselkedés tényleg nem jellemző rám. Új tulajdonságot tapasztaltam meg magamban, és ez meglepő volt, mint ahogyan az is, hogy az abszolút bajnoki címért lassan kellett menni. Na jó, azért nem csigatempóban, de lassabban, mint normálisan. Bajnokok vagyunk, s ez boldoggá tesz, de a valódi jelentőségét még nem fogtam fel.
Mitől tartott ennyire?
Attól, hogy az utolsó pillanatban kicsúszik a kezemből a győzelem. Az év elején padlón voltunk, volt olyan pillanat, amikor nem hittem el, hogy fel tudunk állni. Amikor a miskolci viadal legvégén vezető pozícióból kiestünk – ráadásul éppen a születésnapomon – összeomlott az addig nagy gonddal építgetett kártyaváram. Most, az utolsó futamon is bennem volt a félsz, hogy mi van, ha megáll az autó. Összerezzentem, ahányszor csak kigyulladt egy lámpa a műszerfalon, és az utolsó szakaszon már addig fokozódott bennem a feszültség, hogy úgy éreztem, az összes falevelet ki kell kerülnöm.
Hány évet várt erre a bajnoki címre?
Huszonhármat. Pontosabban jóval kevesebbet, hiszen amikor huszonhárom éve elkezdtem ralizni, még álmodni sem mertem róla, hogy egyszer a csúcsra érek, még reménykedni sem mertem benne – egyáltalán csak be akartam kerülni ebbe a körbe, versenyezni akartam. Aztán teltek az évek, jöttek az eredmények, és még mindig csak kisebb célokat tűztünk magunk elé. Talán 2004-ben, amikor megnyertük az N-csoportos bajnokságot Bahor Beával, talán akkor fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék abszolút bajnok lenni.
Gondolta, hogy ennyire nehéz lesz?
Sok mindenre gondoltam, és sok mindenre nem számítottam. Előttünk rengeteg volt az akadály, és kissé nehézkesen jutottunk el az első bajnoki címig, de remélem, a következő már könnyebb lesz...
A szerencsének mekkora szerepe van a sikerben?
Technikai sportról beszélünk, úgyhogy természetesen nagyon nagy. A technika nagy mértékben segítheti vagy gátolhatja az embert, én magam többet versenyeztem rossz háttérrel, mint jóval, így pontosan tudom, mekkora nehézséget jelent felkapaszkodni a lépcsőfokokon. És azt is tudom, a jó autó sem garancia arra, hogy bajnok leszel.
Ha azt mondom, Mitsubishi Lancer WRC?
Imádom! Az autót és az angol csapatot egyaránt a szívembe zártam, nem tudok róluk semmi rosszat mondani. És amikor azt hallom, hogy hideg angolok, és arra gondolok, mit meg nem tettek értem ezek a fiúk – az egyikük meg akart szökni a kórházból, hogy itt legyen –, csak nevetek és legyintek.
Szóval az álomautóban ül? Igen. A példaképem, a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen is ilyen autóval versenyzett, és amikor kint vagyunk a csapat angliai műhelyében és jövök-megyek az egyméteres kupák között, bizony gyakran könnyes lesz a szemem. Pedig sohasem beszéltünk egymással Mäkinennel, egyszer fogtunk csak kezet, azóta sem mostam meg... Persze ez csak vicc, de tényleg nagyon tisztelem őt.
Egy kupától elérzékenyül, de a saját bajnoki címét nem siratta meg.
Talán mire beértem a célba, addigra már letöröltem a szememet. Arra emlékszem, hogy a gyorsasági szakasz céljában megfogtuk egymás kezét Kazár Mikivel, talán még egymás sisakjára is ráütöttünk, és szinte egyszerre mondtuk: végre megvan!
Hogyan tovább? Mi lesz mondjuk öt év múlva?
Nem tudom, ebben a sportágban még a holnapot is nehéz megtervezni, de a magam részéről szeretnék öt év múlva is ralizni, érzek magamban erőt és motivációt, és talán a továbblépés sem lehetetlen.
