Buzsáky az Old Traffordra készül

2008.11.11. 23:25
Címkék

A Cardiff elleni meccs lefújá sa után Flavio Briatore úgy köszöntötte Buzsáky Ákost, mint a meccs legjobbját. A másnapi újságok is hasonló véleményen voltak, egyedül a magyar válogatott futballista nem volt felhőtlenül boldog.

„Sajnáltam, hogy nem kezdtem a Cardiff ellen, ugyanis ahhoz, hogy teljesen visszanyerjem a sérülés előtti formámat, szükségem lenne a sorozatos kilencven percekre – mondta a Manchester United elleni keddi Ligakupa-meccsre készülő Buzsáky. – Angliában azonban máshogy gondolkoznak a szakemberek, a Championshipben óriási az iram, és a program is igen sűrű, ezért rotálják a csapatot. Még úgy is, hogy az előző szezonban szinte kihagyhatatlan voltam a kezdő tizenegyből.”

A Cardiff elleni parádés beszállás után viszont biztosra vehető, hogy a magyar középpályás ott lesz az Old Traffordon pályára lépők között.

„Ezt nekünk jutalomjátékként kell felfognunk, nem szabad görcsölni, mert talán helyünk is több lesz kibontakozni, mint egy másodosztályú riválissal szemben. Nézem a Premier League-meccseket, és látom, hogy ott a játékosoknak több idejük van átvenni és megjátszani a labdát, mint nálunk. A Championshipben nincs idő finomkodni, mert azonnal beléd szállnak. Éppen ezért remélem, hogy noha a Manchester United az ellenfél, jobban élvezem a találkozót, mint egy-egy bajnokit.”

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
1 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
1 órája

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 órája

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Myles Garrett nagyszerűen tért vissza, először áll pozitív mérleggel a Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája