Célkeresztben a dobogó

R. P.R. P.
2008.11.11. 23:25
Címkék

Kedden hivatalosan is elbúcsúzott a drezdai olimpiára utazó magyar küldöttség, amely a sportág történetének leggrandiózusabb viadalára indul: a nyílt versenyben a férfiaknál 154, a nőknél 116 csapat nevezett. A világbajnok indiai Viswanathan Anand kivételével szinte minden jelentős nagymester asztalhoz ül a majd kéthetes tornán. Ennek megfelelően Magyarország is a lehető legerősebb összeállításban szerepel. A főversenyben a Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán, Balogh Csaba és Berkes Ferenc alkotta együttes az előzetes rangsor alapján ötödik, így számukra reális cél a dobogó. A legesélyesebb most is a Vlagyimir Kramnyik vezette orosz együttes, de az ukránokkal, a kínaiakkal, a címvédő örményekkel is számolni kell. A hölgyek vetélkedésében Magyarország a nyolcadik kiemelt. A Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia, Mádl Ildikó, Rudolf Anna, Schneider Veronika összeállítású válogatott számára már a hat közé kerülés is bravúr lenne. A magyar állam határozata alapján az első helyért fejenként nettó 3 millió 750 ezer forint jár, de a hatodik hely is több mint egymilliót ér. A megnyitót szerdán, az első fordulót csütörtökön rendezik.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
55 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
59 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 órája

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Myles Garrett nagyszerűen tért vissza, először áll pozitív mérleggel a Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája