Indulatos közlemény után békülő hangnem

2008.11.11. 23:25
Címkék

Az alábbiakban az MLSZ.hu oldalon megjelent két kommünikét idézzük.

DÉLUTÁN

A legkülönfélébb – teljesen megalapozatlan – híresztelések láttak napvilágot arról, hogy jövő júniusban barátságos meccset játszik válogatottunk a FIFA világranglistáján az előkelő 12. helyet elfoglaló Kamerun együttese ellen. Az igaz, hogy javában folyik az ellenfélkeresés a június 6-i és 10-i FIFA-napokra, amikor a mieink szabadnaposak a vb-selejtezők sorozatában, s ez ügyben előrehaladott tárgyalások is zajlanak, de biztosra vehető: minden ellenkező állítással szemben ekkor nem az afrikai élcsapattal szemben lép pályára Erwin Koeman legénysége! Az ok kifejezetten prózai: Kamerun június 6-án Marokkót fogadja világbajnoki kvalifikációs mérkőzésen. Szakértői vélemények szerint kizárt, hogy négy nappal később budapesti fellépést vállaljon! Az MLSZ illetékesei határozottan állítják, hogy a kameruni szövetség részéről semmiféle hivatalos megkeresés nem érkezett Budapestre az esetleges vendégszereplésről, csupán egy Svájcban élő magyar származású menedzser küldött képviseletükben érdeklődő levelet. A reagálás erre már direktben a kameruni szövetséghez ment, egyértelműen jelezve, hogy mi a júniusi időpontokra szeretnénk ellenfeleket találni.

ESTE

Újabb, nemzetközileg magasan jegyzett válogatott jelezte azon szándékát, hogy barátságos mérkőzést játszana Magyarország ellen. Mint az a mai Nemzeti Sport címlapján is szerepel, egy mérkőzésügynök francia nyelvű levelében arról értesítette a Magyar Labdarúgó-szövetséget, hogy Kamerun szívesen megmérkőzne Magyarországgal. A Magyar Labdarúgó-szövetség a megkeresésre küldött válaszában jelezte, hogy a június 6-i és 10-i FIFA-játéknapra még nem rendelkezik aláírt megállapodással egyetlen nemzeti szövetséggel sem, így – bár több irányban is folynak tárgyalások – elvileg készen áll Kamerun fogadására. Egyben tisztelettel arra kéri a menedzsert – tekintettel a korábbi években előfordult félreértésekre –, igazolja, hogy hivatalosan eljárhat a kameruni válogatott nevében. A kapcsolatfelvétel tehát megtörtént, de még tárgyalásokról sem beszélhetünk.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
1 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
1 órája

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 órája

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Myles Garrett nagyszerűen tért vissza, először áll pozitív mérleggel a Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája