Lefejelés után búcsúzás

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.11.11. 23:25
Címkék
Sűrű és indulatokkal teli nap volt a keddi Siófokon: Edouard Ndjodo előbb úgy lefejelte az edzésen László Andrást, hogy a védőnek eltörött az orra, az azt követő szakmai válságértekezleten pedig Nemes Ferenc klubtulajdonos úgy döntött, hogy az őszi szezonból hátralévő bajnokira már nem vált a kispadon, igaz, a Frankfurtba utazó Détári Lajos helyett Keszei Ferenc irányítja a csapatot.

Edouard Ndjodo bólintott...

Pedig a siófok kameruni légiósa ezúttal is jókedvűen érkezett az öltözőbe, vidám fickó lévén kedden is mosolygva huppant le a székébe, átöltözött edzésszerelésbe, majd elindult a pálya felé egy fogpiszkálóval.

Igen, fogpiszkálóval.

Edouard Ndjodo egy kis pálcikát forgatva a szájában ballagott ki a pályára, egykedvűen pattogtatta a labdát a földhöz, a nehéz helyzetben lévő csapat egyik legrutinosabb játékosa, László András azonban – talán joggal – szemrehányást tett neki, mégsem a grundra, hanem egy profi csapat edzésére mennek.

A feszültség állítólag már ekkor érezhető volt a két játékos között...

A szikra aztán az edzésen lángra is lobbant: a kétkapus játék közben Edouard Ndjodo előbb csúnyán belerúgott Forgács Andrásba, majd miután a kemény belépőt követően László András odaszólt valamit az afrikai támadónak, reflexből úgy arcon fejelte, hogy a védőnek eltörött az orra.

László András a délutánt a kórházban töltötte, vérző orral kísérték be a röntgenvizsgálatra, ám hogy a hír kiszivárgásának egyáltalán nem örültek a siófoki klubnál, azt jól tükrözte a védő telefonhívásunkat követő első reakciója: „Honnan tudjátok?”

Estére aztán valamelyest lehiggadtak a kedélyek, Nemes Ferenc behívatta a játékosokat az irodájába, a szembesítést követően pedig – amolyan gyors eljárással – megállapította: „Mind a két játékos hibázott...”

Az esetet követően természetesen megpróbáltuk utolérni Edouard Ndjodót is, aki ezúttal egész este kikapcsolta telefonját. Igaz, hiába is lett volna elérhető, a klub ugyanis megtiltotta a labdarúgóknak, hogy bármit is nyilatkozzanak az üggyel kapcsolatban.

Az más kérdés, hogy az esetnek elméletileg folytatása is lehetne, hiszen a kameruni játékos az orrtöréssel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott társának, és bár elméletileg ez rendőrségi feljelentést is vonhatna maga után, az érintettek kedd este házon belül tisztázták az ügyet.

De volt még valami, amiben döntenie kellett Nemes Ferencnek.

A siófokiak klubtulajdonosa estére válságértekezletet hívott össze, hogy a szakmai stábbal átrágja az elmúlt hetek, hónapok történéseit, no és hogy döntsön: Détári Lajost elküldi-e az őszi szezon utolsó fordulója előtt, vagy sem.

Nemes Ferenc este hét óra után tíz perccel előbukkant az irodájából, majd végigpörgetve a telefonján nem fogadott hívásait a következő tájékoztatást adta lapunknak.

„Az őszi szezon végéig biztosan nem váltok a kispadon – mondta Nemes Ferenc. – A szerdai, Győr elleni Ligakupamérkőzésre Détári Lajos és Keszei Ferenc együtt készíti fel a csapatot, együtt ülnek le a kispadra. Détári Lajos csütörtökön aztán Frankfurtba utazik, engedélyt adtam neki, hogy eleget tegyen meghívásának, így a szombati, Győr elleni bajnokin Keszei Ferenc irányítja majd a csapatot. Hogy ezt követően mi lesz, még nem tudom. Decemberben döntök edzőkérdésben.”

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
10 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
15 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
25 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
28 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
33 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
39 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik