Visszavárják Adrianót

HEGEDŰS BÉNIHEGEDŰS BÉNI
2008.11.11. 23:25
Címkék
Adriano fegyelmezetlensége miatt október végén kikerült az Internazionale keretéből, ám most ő lehet José Mourinho szenvedő csapatának megmentője.

Az utóbbi hetekben az Inter nazionale támadójátéka meglehetősen eredménytelen volt, és miután a hét végén saját közönsége is kifütyülte az Udinesét kínkeservesen 1–0-ra legyőző csapatot, José Mourinho számára nyilvánvalóvá vált: gyors változtatásra van szükség. A vezetőedző már a múlt héten biztatta a fegyelmezetlensége miatt a keretből átmenetileg kizárt brazil támadót, hogy dolgozzon keményen, és akkor újra játszhat, aztán hétfőn végérvényesen megbocsátott neki.

„Adriano biztosan visszatér a csapatba, és a Palermo elleni hét végi bajnoki mérkőzésen már játszani fog” – nyilatkozta a szakvezető. A szezon első mérkőzésein Adriano rendkívül motiváltan futballozott, és mind a bajnokságban, mind a BL-ben betalált a kapuba, sőt a Dunga által irányított brazil válogatott keretébe is bekerült. A 26 éves támadóval azonban gondok akadtak: amikor először elkésett egy edzésről, Mourinho még csak a kispadra száműzte, ám október 28-án megint elkésett, és kiderült, hogy előző este a szintén Milánóban – a nagy rivális Milanban – futballozó Ronaldinhóval mulatott egy éjszakai bárban, azonnali hatállyal kirakta őt az első csapat keretéből. Négy mérkőzés nélküle pergett le, s az Inter játéka nem nyűgözte le a szakembereket – akik közül most sokan úgy vélik, hogy Adriano viszszatérése adhat új lendületet a csapatnak.

Adriano milánói kálváriája 2006-ban kezdődött, amikor családi gondjait az éjszakai klubokban való erős italozással próbálta orvosolni. Ez természetesen a teljesítménye rovására ment, aminek következtében fokozatosan elvesztette az akkori edző, Roberto Mancini bizalmát. A csatár egy év szenvedés után 2008 tavaszán a Sao Paulo csapatában játszott kölcsönben, a hazai közeg segített viszszaszerezni régi formáját, és a nyáron sikerre éhesen tért vissza Olaszországba; visszaköltözésében nagy szerepe volt annak is, hogy Mancinit Mourinho váltotta az Inter kispadján. A pedagógiai érzékéről is híres portugál tréner tárt karokkal fogadta a csatárt, aki mindent megtett, hogy meghálálja a bizalmat – a jelek szerint Mourinho értékeli ezt, és újabb lehetőséget ad neki a bizonyításra.

Az edző egy másik problémára is egyedi megoldást fontolgat. Ricardo Quaresma a nyáron érkezett az Interhez, ám a San Siro közönségével nem tudta elfogadtatni magát, a szurkolói bírálatok céltáblájává vált. Mourinho most azt tervezi, hogy az idegenbeli mérkőzésekre tartogatja honfitársát, míg a hazai találkozókon nem számít rá – legalábbis addig, amíg ilyen negatív a megítélése Milánóban.

Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
3 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
9 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
41 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
46 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája