Ujjé, a Globall Parkban…

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2008.11.13. 01:29
Címkék
Várhatóan a tavasszal átadják a Magyar Labdarúgó-szövetség edzőközpontját. Noha a Telkiben épülő létesítmény még nem nyitotta meg kapuit, neve már van: a bokrétát hivatalosan a Globall Football Park and Sporthotelre tűzték ki…

Szívet melengető hírről olvas tunk: Telkiben megtartották a Magyar Labdarúgó-szövetség várhatóan a tavasszal elkészülő edzőközpontjának bokrétaünnepségét, miután a kivitelezésnél elérték a legmagasabb pontot. Mielőtt a pezsgőspoharak összekoccantak volna, elhangzott, hogy Közép-Európában egyedülálló létesítményt húznak fel – lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere, lám, már most több sportági szövetség érdeklődik, miként vehetné igénybe a komplexum szolgáltatásait. A Nemzetközi, továbbá az Európai Labdarúgó-szövetség támogatásával megvalósuló bázis a centerpálya mellett két edző-, valamint egy-egy műfüves és futsalpályát használhatnak majd a futballisták (és természetesen a leendő bérlők), és ott aztán látástól vakulásig, akarjuk mondani, éjjelnappal lehet mozogni, hiszen az összes pályát ellátják villanyvilágítással.

Nem csoda, hogy velünk együtt már Michel Platini is alig várja a tavaszt, tudniillik az UEFA elnöke lesz annak a ceremóniának a díszvendége, amelynek keretében átadják a Globall Football Park and Sporthotelt.

Na, fussunk neki még egyszer: a Globall Football Park and Sporthotelt.

Tehát nem a Schlosser Imre vagy Buzánszky Jenő, esetleg Albert Flórián, netán Farkas János, uram bocsá’ Bene Ferenc Edzőközpontot avatják fel hónapok múlva, hanem a Globall Football Park and Sporthotelt. Mintha nem is Magyarországon lennénk.

Biz’ Isten, ennél még az is jobb lett volna, ha Kisteleki István magáról nevezi el a létesítményt. Bár ez talán mégsem… Persze nyilván nem állt szándékában. Igaz, liga- vagy éppen MLSZ-vezér sem akart lenni, aztán nem az egyik elnöki székből ült át a másikba?!

A jelenbe és Telkibe visszatérve, képzeljék el, amint két sportoló beszélget:

– Te, Józsi, hol lesz a holnapi edzés?

– Hogyhogy hol, a Globall Football Park and Sporthotelben!

– Aha… Jópofa, nem?

Hát nem!

Más kérdés, hogy sokan mégis jó képet vágnak hozzá. Éppúgy, mint az elmúlt két évben számos érthetetlen döntéshez…

A tragikus kommunikációval „megáldott” szövetségben feltehetőleg nem mérik fel: egy-egy jó döntéssel mennyit javíthatnának rossz megítélésükön. Hogy csak egy javaslattal szolgáljunk: nevezzék el a központot valamelyik korábbi kiváló labdarúgóról.

S ha még kérhetünk is valamit: lehetőleg magyarról…

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
1 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
1 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2 órája