A téli álomelőtt presztízsmeccs

2008.11.14. 23:25
Címkék

Roguy Meyé, a ZTE csatára. – Nem tudok különbséget tenni meccs és meccs között, de nem is hiszem, hogy ez lenne a dolgom. Egy támadót azért szerződtetnek, hogy gólokat szerezzen, szóval a Haladás ellen sem várok többet magamtól, mint jó játékot – és természetesen győzelmet a csapattól. Azt mindettől függetlenül megértem, ha a drukkerek ezt vagy azt a találkozót kiemelten kezelik. Ez az ő kiváltságuk.”

A 22 éves gaboni válogatott futballistát a jelek szerint az őszi trénerváltás sem rázta meg különösebben, ami – abból kiindulva, hogy Supka Attilánál és Csank Jánosnál is alapember – nem igazán meglepő. Mindamellett a különbségekre azért felfigyelt a korábbi szövetségi kapitánynyal olykor külön is gyakoroló, a bajnokságban eddig hat gólt jegyző támadó.

„Supka Attilával nem beszélgettem túl gyakran, de lényegesen nagy eltérés a két edző időszaka között, hogy a jelenlegivel egyelőre veretlenek vagyunk, és a vasárnapi meccs után is azok leszünk, efelől nincs kétségem. Keményen edzünk, aminek meg is van az eredménye, a csapat ugyanis végre elindult felfelé. A siker segít abban, hogy tényleg mindenki csak a futballra koncentráljon, felszabadultabban tegye a dolgát. Ráadásul engem is átlendített a holtponton. Ha a ZTE-nek jól megy, én is előreléphetek, és Alain Giresse szövetségi kapitány továbbra is számol velem. Ez az én motivációm.”

A légiósé.

De mi a helyzet a „bennszülöttekkel”?

Rózsa Dániel az ősszel egyetlen percet sem mulasztott a Haladás élvonalbeli fellépéseiből. Ha valaki, a szombathelyiek saját nevelésű játékosa igazán tudja, mit is jelent a vasiak labdarúgójaként a Zalaegerszeg ellen pályára lépni.

„Nagy rivalizálás ez, de utálatról szó sincs – mondta a kapus. – Ez már gyerekkorunkban is így volt, hiszen minden korosztályban vérre menő találkozót játszottunk a ZTE-vel, de ugyanez igaz például a Győr és a Sopron vonatkozásában is. Számunkra ez olyan mérkőzés, amelyen mindenképpen győznünk kell; tudjuk, hogy a szurkolóknak nagyon sokat jelent egy diadal Zalaegerszegen.”

A drukkerek szemében ez valóban nagy meccs, talán az év legfontosabbja. Ráadásul a szombathelyi fanatikusok az utóbbi időben igencsak kritikusak az együttessel szemben: hiába áll újoncként a negyedik helyen a Haladás, nem ritka, hogy kifütyülik valamely rosszabbul sikerült bajnokija után.

„Tisztában vagyunk vele, hogy mit várnak tőlünk a szurkolók – folytatta Rózsa Dániel. – Mindenki azt akarja, hogy nyerjük meg ezt a presztízsmeccset, és ezzel így vagyunk mi is. Én magam nem vettem észre, hogy elfordultak volna tőlünk a rajongók; Szombathelyen élek, és nemcsak a pályán, hanem az utcán is találkozom velük. Soha senki sem mondott semmi rosszat, s nem hiszem, hogy elégedetlenek velünk. Ráadásul nem is szereplünk rosszul. Egységes, jó csapat vagyunk, ezt mindenki tudja, és teszi is a dolgát.”

Szombaton egy győzelemmel a Haladás megőrizheti előkelő helyét a tavaszi újrakezdésre, ám az biztosra vehető, hogy Rózsa Dániel nem unatkozik majd Zalaegerszegen, hiszen Roguy Meyé és Waltner Róbert személyében két gólerős csatáron kell majd kifognia.

„Roguy Meyé gyors játékos, Waltner Róbert pedig nagyon jó formában futballozik az utóbbi hetekben. Láttam a ZTE Siófok elleni meccsét, ennek alapján pedig tudom, mire számíthatok. Konkrétan nem a zalaiakból készülök, mert bizonyos szempontból mindegy, hogy harmadik ligás vagy éppen élvonalbeli ellenféllel kerülök szembe. Egyes szituációkra figyelek majd, arra, hogy ezekben a helyzetekben jó megoldásokat válasszak.”

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
3 perce

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
4 perce

Történelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
8 perce

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
10 perce

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
11 perce

Socca vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
19 perce

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
51 perce

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
1 órája