Ismét élvezi az úszást

2008.11.14. 12:48
Címkék

Nemrég váltott klubot, így a rövid pályás országos bajnokságon versenyez először a Kőbánya SC színeiben. Mit vár a versenytől s leginkább saját magától?Nemrég váltott klubot, így a rövid pályás országos bajnokságon versenyez először a Kőbánya SC színeiben. Mit vár a versenytől s leginkább saját magától?

Túl sokat még semmiképp sem. Október eleje óta készülök a Kőbánya SC-ben, számomra újfajta edzésmódszerrel, így magam is kíváncsi vagyok rá, mire leszek képes Százhalombattán.

Mit takar a másféle módszer?

A Jövő SC-ben inkább erős iramokat úsztunk, kevesebb méterszámmal. De már kezdem szokni az új közeget, remekül érzem magam társaim között. Az olimpia után azt mondtam, hallani sem akarok az úszásról, mostanra viszont már a kedvem is visszatért.

Milyen számokban indul az ob-n?

Száz és kétszáz méter mellen, valamint ötven és kétszáz méter pillangón. Edzőmmel, Turi Györggyel közösen döntöttünk erről.

Ezek szerint a rövid pályás Európa-bajnokságra sem utazhat túlzott reményekkel…

Ott száz és kétszáz méter pillangón, illetve kétszáz méter mellen állnék rajtkőre, és nagyon szeretném, ha addigra nagyjából visszanyerném régi formámat. Ám a következő időszak legfontosabb versenye a római világbajnokság lesz.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
21 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
25 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
30 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
50 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
57 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája