Kiizzadták az első győzelmet

2008.11.14. 12:48
Címkék

Három vereség után a negyedik forduló meghozta a SeatFoton Győr első győzelmét az Európa-kupa csoportküzdelmeiben. A svéd Solna Vikings elleni első, október 23-án lejátszott mérkőzésen elszenvedett, 75–71-es vereség után Vida Annáék nagyon készültek a viszszavágóra, és fogadkoztak, hogy nemcsak legyőzik ellenfelüket, de ledolgozzák négypontos hátrányukat is. Ennek ellenére a mérkőzés számukra kedvezőtlenül indult. A nagyszünetben még a svédeknél volt az előny. Ekkor Tapodi Péter összekapta csapatát, és a harmadik negyed végén már 13 pontos volt a győriek vezetése. De jött a befejező játékrész, amelynek kezdete borzalmasra sikerült. Bronislava Borovicková megsérült, és öt perc kényszerpihenőre szorult. Aztán sorra pontozódtak ki a győri játékosok, de becsületükre szóljon, így is tartották előnyüket, és végeredményben megérdemelten szereztek 12 pontos győzelmet, amely sokat érhet a folytatásban.

A 12 négyes csoportban 48 csapat indult harcba. A kiírás értelmében csoportonként az első két helyezett (24 csapat) folytathatja, amelyhez a nyolc legjobb harmadik helyezett csatlakozhat. A továbbjutók az eredményeiket is magukkal viszik, és az így kialakuló erősorrendben egyenes kieséses rendszerben folytatják. A Szeged már továbbjutó, és mostani győzelmével a Seat-Foton számára is felcsillant a remény.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
1 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
6 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
26 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
33 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
38 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
50 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
54 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
57 perce