Télen a Loki hátát nézi az NB I

2008.11.14. 23:25
Címkék

NS-KRITIKA A MECCSRŐLNS-KRITIKA A MECCSRŐL

Nagy fölény a középpályán

OSZTÁLYZAT 3

Noha húsz percet kellett arra várni, hogy a listavezető megszerezze a vezetést, bizony az sem lett volna meglepetés, ha ekkor már háromgólos előnyben van a DVSC. A hazai védelemnek rengeteg gondot okozott a Rudolf Gergely, Oláh Lóránt támadókettős semlegesítése, az volt az ember érzése, hogy a két debreceni futballista gyorsaságban és gondolkodásban könnyedén veri őrzőjét. Nehezen lehetett érteni, hogy a paksi hátsó alakzat miért áldoz négy labdarúgót a két csatár semlegesítésére, hiszen így a Debrecen létszámfölénybe került a középpályán, a mélységből, lendületből érkező vendégjátékosok megállítása pedig rendre megoldhatatlan feladatot jelentett. Az első játékrészben végig érezhető volt a különbség, amely megmutatkozik a két csapat táblázaton elfoglalt helyezésében is; a DVSCTEVA tökéletesen uralta a találkozót. A fordulást követően lendületesen kezdett a Paks, ám a nekibuzdulás nem tartott sokáig: a vendégegyüttes újra mezőnyfölénybe került, és bár a Paks előtt kétszer is lehetőség nyílt a szépítésre, kétség sem férhet hozzá, hogy a jobbik csapat nyerte meg az összecsapást.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
8 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
15 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
18 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
20 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
20 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
32 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
36 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
39 perce