Hárman is dupláztak

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.11.17. 00:52
Címkék
Három duplázó is volt a százhalombattai rövid pályás országos bajnokság záró napján: Kis Gergő 400 méter vegyesen és 1500 gyorson, Kovács Norbert 200 méter gyorson és 100 méter pillangón, míg Dara Eszter 50 és 200 méter pillangón győzött. A vasárnap egyetlen országos csúcsát is a Kőbánya SC úszónője érte el.

Országos csúcs az országos baj nokság pénteki és szombati napján is született, nem volt kivétel a vasárnap sem. Mindjárt az első döntőben rekordnak tapsolhatott az uszoda közönsége: Dara Eszter 50 méter pillangón 26.83-nál „állította meg” az órát. A csúcsdöntéshez már-már hozzászokhattunk, ám ahhoz, hogy valakit kizárjanak a fináléban, egyáltalán nem. Pedig Verrasztó Evelynnel ezt történt. A Jövő SC klasszisa tekintélyes előnnyel ért célba elsőként 400 méter vegyesen, ám a versenybíróság szabálytalan forduló miatt kizárta, így a második helyen érkező Jakabos Zsuzsanna vihette haza az aranyérmet.

A várakozásnak megfelelően vérbeli csatát hozott a férfi 400 méter vegyes. Verrasztó Dávid ugyanis arra készült, hogy legyőzi a Cseh László távollétében abszolút esélyesnek számító Kis Gergőt. Az utolsó száz méterre ugyan Verrasztó fordult elsőnek, ám ismerve Kis szédületes hajráját, nem volt kétséges az ajkai úszó újabb, immár negyedik győzelme. A nap végén Kis megszerezte ötödik elsőségét is, 1500 méter gyorson sem talált legyőzőre.

Szepesi Nikolett a hátúszás királynője. Az ob három napja alapján mindenképpen jár ez a cím a Kőbánya SC úszójának. Szepesi vasárnap 100 méter háton diadalmaskodott, igaz, ezúttal nem országos csúccsal, mint a korábbi két alkalommal.

A korona Dara Eszternek is kijár a pillangóúszásban, hiszen a legrövidebb táv után a leghoszszabbat is megnyerte a záró napon, s mivel szombaton 100 méter pillangón is győzött, joggal érezhette magát elégedettnek. Kétszáz méter pillangón Kovács Emese negyedik lett, ami azért érdemel említést, mert a Kőbánya SC-hez igazoló, de az ob-n még a Jövő SC színeiben versenyző úszó a délelőtti előfutamok során megsérült: kiugrott a válla, a fájdalom délutánra sem múlt el, ám Kovács mindenképpen indulni akart. A szám után hivatalosan is elbúcsúztatták a sikereit leginkább ezen a távon elérő Boulsevicz Beatrixot.

A két, ugyanazon úszásnemben triplázó kőbányai úszóhoz klubtársuk, Kovács Norbert csatlakozott: szombaton elsőként ért célba 50 és 200 méter pillangón, vasárnap megtette ugyanezt százon is.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
4 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
18 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
19 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
19 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
29 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
31 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
33 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
42 perce