Most a pihenésé a főszerep

2008.11.17. 23:08
Címkék

Megvan az Eb-keret, amelyben szerepel a neve. Tudja már, hogy melyik számban indul?Megvan az Eb-keret, amelyben szerepel a neve. Tudja már, hogy melyik számban indul?

Az előzetesen megbeszéltek szerint a 4x50 méteres vegyes váltóban, háton. Nem tervezek más számot, nem lenne értelme.

Elkezdte az edzéseket?

Nem, egyáltalán nem edzek, a pihenőm ugyanis januárig tart. Próbálok feltöltődni, hiszen ahhoz, hogy a következő években is jól teljesítsek, erre szükség van. Vagyis a jövő évi vébére készül teljes intenzitással? Pontosan. Mindenkinek meg kell értenie, hogy pihennem kell. 2002 óta folyamatosan ott vagyok minden világversenyen, mindegyikre tisztességgel felkészültem, s azt hiszem, az eredményeimre sem lehetett panasz. Talán még bírtam volna egy-két hónapig ezt az intenzív ritmust, de az biztos, hogy egyszer kipukkadtam volna. A római világbajnokság nagyon fontos verseny lesz, januártól minden erőmmel azon leszek, hogy ott a lehető legjobban szerepeljek.

Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
12 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
13 perce

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
27 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
30 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
55 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
58 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
58 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
1 órája