Szenvedtek, de nyertek

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.11.17. 00:52
Címkék
Küzdelmes első félidő után ismét győzött a Barcelona, amely sorozatban kilencedik mérkőzését is megnyerte a Primera Divisiónban. A katalánok ezúttal nem parádéztak úgy, mint az elmúlt fordulókban, de a lényeg, hogy a többi bajnokaspiráns hétvégi botlása miatt Pep Guardiola együttese már három ponttal vezeti a bajnokságot.

Vasárnap késő este nagy lehetőség előtt állt a Barcelona, amely győzelmével egy lépéssel eltávolodhatott volna üldözőitől, mivel a Real Madrid és a Valencia kikapott, a Villarreal pedig csak ikszelt a hétvégén.

Az elmúlt három bajnoki fordulóban 15 gólig jutó katalánok ezúttal is lendületesen kezdték a találkozót, de már az elején látszott, hogy a Recreativo otthonában nem rendeznek gólfesztivált. A hazai együttes tartotta a lépést az éllovassal, és zárt védekezésének köszönhetően rendre visszaverte a vendégek rohamait. A Barca szép lassan fokozta a nyomást, de amikor megingott a hazai hátvédsor, akkor Asier Riesgo kapus lépett közbe – a 25 éves játékos Lionel Messi és Samuel Eto’o lövésénél is szépen hárított.

A szünet után továbbra is futószalagon jöttek a barcelonai helyzetek, és hat perc után megtört a huelvai együttes. Eto’óval szabálytalankodtak 27 méterre a hazai kaputól, és egy szép szabadrúgás-kombinációnak köszönhetően vezetést szereztek a vendégek. Az esetnél mindenki arra számított, hogy Daniel Alves kapura lő majd, de a brazil jobbhátvéd helyett Xavi érkezett, a középpályás a sorfalból villámgyorsan kilépő Messihez gurított, aki tíz méterről ballal a hálóba bombázott.

A Recre kétségbeesett ellentámadásokkal próbált egyenlíteni, a legnagyobb helyzet talán Javier Camunas előtt adódott, de a csatár fejesénél a jobb kapufa kisegítette Víctor Valdést. A későbbiekben a Barcának is volt kapufája: Thierry Henry 16-osról leadott lövésénél a labda megpattant egy védőn, és a kapus feje felett a lécre vágódott. A folytatásban a katalánok előbb kapufáik (Henry), majd góljaik számát növelték. A hajrában rendkívül aktív Henry bal oldali keresztpasszát Eto’o kapásból kapura lőtte, és bár a labda mellé szállt volna, a védők közül kirobbanó Seydou Keita közelről a hálóba helyezett. A Barcelonának tehát sikerült behúznia a kötelező győzelmet, így Pep Guardiola csapata három ponttal vezeti a bajnokságot a Málagában döntetlent játszó Villarreal előtt.

Végül a listavezető után a sereghajtóról is essen néhány szó, annál is inkább, mert Vadócz Krisztián végig a pályán volt az Osasunában, amely az Athletic Bilbao otthonában 2–0-s vereséget szenvedett. Az idény közben edzőt váltó pamplonaiak 11 fordulót követően is nyeretlenek a bajnokságban, azaz egyelőre a szezon közben szerződtetett José Antonio Camacho sem tudott csodát tenni a csapattal.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
10 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
30 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája