MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2008.11.19. 01:15
Címkék
Szomorú, de sajnos igaz: a honi szurkolókat nem hozza lázba a magyar futball, egyre kevesebben kíváncsiak az élvonalbeli küzdelmekre. Egyetlen csapat akad – az újonc Haladás –, amelynek hazai mérkőzéseit átlagban legalább ötezer szimpatizáns tekintette meg, ugyanakkor a bajnoki címvédő MTK Budapest átlagnézőszáma még az ezret sem érte el… Meglehet, nem szerencsés az összehasonlítás – bár nem feledjük, voltaképpen a futball is színház –, ám a színházak többségében rendre telt házas közönség előtt futnak az előadások, vagyis ott működik az, ami a labdarúgásban nem. Miért az érdektelenség a labdarúgás iránt, minek kellene történnie, hogy az emberek visszatérjenek a lelátóra?

Jó lenne, ha több magyar futballista játszana a csapatokban. Gyerekkoromban fel tudtam sorolni még a rivális együttesek összeállítását is, manapság ez nem így van, hiszen harmadrangú légiósokkal vannak tele a keretek. Tudom, a fejemhez vághatják, hogy a saját utánpótlására alapozó MTK meccseit nagyon kevesen látogatják, de emlékeim szerint a kék-fehérek meccsein tizenöt-húsz évvel ezelőtt sem voltak túlzottan sokan. Persze a játék minősége is javításra szorul, azonban nagyon nehéz úgy előrelépni, hogy a tehetséges labdarúgók már tizenévesen külföldre igazolnak. Ami a színházakat illeti, ahol mostanában megfordulok, hál’ istennek telt házas darabok mennek, de mindenki tudja: sok múlik azon, kik alkotják a társulatot, mely színészek játszanak az előadásokban. Sajnos a futballban elmúlt az az időszak, amikor családi program volt mérkőzésre járni. Nem tagadom, a televízióban csodálattal nézem a zsúfolt lelátók előtt zajló külföldi találkozókat, ám hogy itthon is legyen esély hasonló élmény megélésére, ahhoz a sportág kultúráját kell megváltoztatni.

Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
4 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
5 perce

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
19 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
22 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
47 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
50 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
50 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
59 perce