Ahol odafigyelnek a gyerekfutballra

2008.11.20. 22:57
Címkék

Fehérváron nem a levegőbe beszélnek, amikor az utánpótlás-nevelés fontosságára hívják fel a figyelmet. A klub vezetőinek felügyelete mellett életre hívták a Vidi-utánpótlás Kupát (VUK), amelynek keretében csaknem 1200 fiatal tehetség került az egyesület látókörébe. A gyerekeket a székesfehérvári iskolákból, a Fejér megyei településekről és a térség kis klubjainak utánpótlásából válogatták ki. A hét-, kilenc- és 11 éves srácokat ezután sem veszíti szem elől a klub. A sorozat, amely októberben kezdődött, gálával fejeződött be, a legjobbak pályára léphettek a Fehérvár–Újpest meccs előtt a Sóstói Stadionban.

„Negyven éve dolgozom a fehérvári utánpótlásban, ám ilyen fantasztikus összejövetelen még nem vettem részt – mondta Kiss Imre edző. – Természetesen felfigyeltünk néhány kifejezetten ügyes gyerekre, de emellett az is fontos, hogy nagy örömet szereztünk a lurkóknak. Lehet, hogy nem lesz mindegyikükből élvonalbeli labdarúgó, de az októberben elkezdődött sorozatból mindenki profitál. Célunk, hogy a Fehérvárnak a jövőben ne kelljen más városokból labdarúgókat szerződtetnie, hanem legyen jelentős saját bázisa. Természetesen szervezünk még ilyen tornát.”

Legfrissebb hírek

Maiga fejesével szerzett vezetést vezetést az FTC a Vasas otthonában

Labdarúgó NB I
10 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
13 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
18 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
30 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
36 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
48 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
50 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
53 perce