Cáfol a klub

2008.11.20. 22:57
Címkék

Közleményben reagált a Szolnok férfi kosárcsapata Mészáros Zalán lapunkban megjelent nyilatkozatára. A paksi játékos a két együttes keddi bajnokiján kitört botrány miatt szankciókat sürgetett. Az Olaj szerint viszont „…egy rutinos, nagyszerű, ám a pályán mutatott viselkedése miatt megosztó személyiségű játékostól furcsa olyan nyilatkozatot olvasni, mely tartalmában nem fedi a valóságot. ...ő és csapattársai mindent megtettek azért, hogy hergeljék a közönséget és nyomás alatt tartsák állandó reklamálásukkal a játékvezetőket.” Saját szurkolói dicsérete után a klub elismeri, „…egy ekkora tömegben természetesen vannak olyan emberek, ...akik az elfogadhatónál erőteljesebben és nem megfelelő módon nyilvánítják ki véleményüket. Ezt nagyon sajnáljuk, és elítéljük magunk is, megteszünk mindent, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő.” A szolnokiak állítják, a paksi szakosztályvezető, Tóth János kocsiját nem helyi szurkolók rongálták meg, azt egy autóbusz véletlenül húzta meg. A vendégkispadot védő plexi összetörését „…követően pedig egy perc alatt helyreállt a rend, és a játékvezetők jól döntöttek, hogy nem szakították félbe a mérkőzést. Évekkel ezelőtt történt már hasonló eset a Tiszaligetben (amire természetesen nem vagyunk büszkék), ám a Zalán által említett nemzetközi játékvezető (Bodnár Péter – a szerk.) sem fújta le a mérkőzést.” Végezetül megjegyzik, „…azt, hogy mennyire voltak a paksiak »megfélemlítve«, jól mutatja, hogy az incidens után kúszott tíz pont fölé a vendégek előnye! Az első félidőben szinte hibátlanul dobó kulcsembereik a második félidőben alig találták el a gyűrűt, ez nem fogható sem a hangulatra, sem a bírókra, sokkal inkább köszönhető a második negyedtől négy-négy faulttal rendelkező külföldieket helyettesítő hazai fiatalok kimagasló teljesítményének.” Megjegyzésünk a Szolnok véleményéhez: szegény magyar kosárlabda…

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
5 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
11 perce

Maiga fejesével szerzett vezetést vezetést az FTC a Vasas otthonában

Labdarúgó NB I
19 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
21 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
27 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
38 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
44 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
56 perce