Négyből két magyar pont

R. P.R. P.
2008.11.20. 22:57
Címkék

A magyar férficsapat Polgár Judit nélkül ült asztalhoz az Egyesült Államok ellen. Ez logikus döntés volt Pintér József kapitány részéről, egyrészt a legjobb női nagymester még nem pihent, másrészt utóbbi két partijában fájdalmas vereséget szenvedett. A mieink az első és a negyedik táblán, a rivális amerikaiak a másodikon és a harmadikon voltak papíron erősebbek, így kiegyenlített küzdelemre lehetett számítani. Berkes Ferenc remijével indult a meccs, majd Lékó Péter döntetlenjével folytatódott. Lékó talán előnyösebb pozíciót birtokolt, de a 38. lépés után nem utasította vissza Kamsky remiajánlatát. Almási Zoltán is „felülről” osztozott meg a ponton a japán származású Nakamura Hikaruval. Az eddig kiválóan teljesítő nagymester hiába tett szert gyalogelőnyre, nem tudta áttörni Nakamura védelmét. Balogh Csabának szinte az egész játszmában hátrányosabb állásban kellett küzdenie. Egy ideig úgy tűnt, hogy meglehet a remi, ám Balogh fontos pillanatban hibázott, így Magyarország 2.5:1.5-ös vereséget szenvedett. A nők Mongóliával mérkőztek. Az értékszámok tekintetében táblánként hatalmas fölényben volt Horváth József együttese, így a 4:0-s siker is reálisnak látszott. Sajnos Schneider Veronika kikapott, de a lényeg a két csapatpont, amelyet Mádl Ildikóék végül 3:1-gyel szereztek meg.

Legfrissebb hírek

Maiga fejesével szerzett vezetést vezetést az FTC a Vasas otthonában

Labdarúgó NB I
10 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
13 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
18 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
30 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
36 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
48 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
50 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
53 perce