Ronaldónál közeleg a vég

HEGEDŰS BÉNIHEGEDŰS BÉNI
2008.11.20. 22:57
Címkék

Ronaldo a legtekintélyesebb olasz sportújságnak, a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban elmondta, könnyen előfordulhat, hogy visszavonul a profi futballtól.

„Még nem tudom, folytatom-e pályafutásomat. Semmit sem siettetek, először szeretnék teljesen felépülni. Lehet, hogy holnap döntök, de lehet, hogy csak egy hónap múlva” – jelentette ki a 32 éves brazil csatár. A kétszeres világbajnok támadó februárban sérült meg a Milan játékosaként, azóta kérdéses, hogy egyáltalán visszatérhet-e a pályára.

Ronaldo a héten Zinedine Zidane társaságában részt vett egy jótékonysági találkozón Marokkóban. Térdsérülése után ez volt az első alkalom, hogy mérkőzésen lépett pályára, de ez nem jelenti automatikus visszatérését is.

„Nagy élmény volt újra játszani, mert a futball az életem. Ebből azonban semmilyen következtetést sem szabad levonni, hiszen ez csak bemutató mérkőzés volt, és mindössze huszonkét percet játszottam. A profi futball teljesen más kérdés” – mondta a meccsről Ronaldo.

A korábban kétszer az Aranylabdát (1997, 2002) is elnyerő, valamint a nemzetközi szövetségnél háromszor (1996, 1997, 2002) az év játékosának megválasztott futballista jövője hónapok óta foglalkoztatja a nemzetközi sajtót. A nyolc hónappal ezelőtti sérülését követően a brazil Flamengo edzéseit látogató Ronaldo korábban a Manchester Cityvel és a francia PSG-vel sem tudott megegyezni, míg legutóbb a Serie A-ban szereplő Siena ajánlatát utasította vissza. A klasszis visszatérését nehezíti, hogy a marokkói mérkőzésen játéka nem volt meggyőző, és a formája korántsem tökéletes, mert jelentős túlsúllyal lépett pályára. Ezután könnyen előfordulhat, hogy a motivációja már nem elegendő a nagy viszszatérésre, és inkább befejezi sikeres pályafutását.

Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
3 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
9 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
41 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
46 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája