Van Persie átkot tört

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.11.20. 22:57
Címkék

Több mint fél évszázados átkot sikerült megtörnie Hollandiának, amely 2–1-es győzelmet aratott a vendég Svédország ellen. Bármilyen hihetetlennek is tetszik, az oranje otthon legutóbb 1948 júniusában győzte le a látogatókat, az azóta lejátszott három találkozóból kétszer kikapott (0–3, 0–1), egyszer pedig döntetlenezett, s még gólt sem sikerült szereznie. Bár Klaas-Jan Huntelaar és Arjen Robben is hiányzott a hazai csapatból, Rafael van der Vaart pedig csak a kispadon kezdett, azért Bert van Marwijk együttese így sem volt híján a „tűzerőnek”. A narancsmezesek leginkább a szélsőjátékot erőltették, s az egyik első villámgyors támadásuk során Robin van Persie előtt adódott nagy lehetőség, az Arsenal játékosa Ryan Babel beadását tűzte kapura kapásból, igaz, lövése középre tartott, de Andreas Isaksson így is csak másodszorra tudta megkaparintani a labdát. A félidő derekán aztán Mark van Bommel szerzett gólt, szépséghiba, hogy Szabó Zsolt érvénytelenítette a találatot. Négy perccel később azonban már nem fújt közbe a magyar játékvezető, Wesley Sneijder bal oldali beívelésénél Van Persie fejelt négy méterről a kapu bal oldalába. A fordulás után sem állt vissza a holland csapat, Sneijder ugratta ki a szünetben becserélt Van der Vaartot, aki egészen az alapvonalig robogott, majd viszszagurított a második hullámban érkező Van Persienek, aki tíz méterről ismét előnyhöz juttatta a vendéglátókat. A svédektől Kim Källström azonnal válaszolt, de a Lyon középpályásának húszméteres bombája csak a szépítéshez volt elég, ám a slusszpoén Kuyt révén így is a hazaiaké volt.

Legfrissebb hírek

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
3 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
9 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
20 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
26 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
38 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
40 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
44 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
44 perce