Nehéz meccs lesz

R. B. B.R. B. B.
2008.11.22. 00:38
Címkék

Nagy feladat előtt áll a botladozó Szeged-Beton VE. Az újpesti döntetlen (9–9) után pénzbüntetéssel sújtott csapat szombat este a montenegrói Cattaro ellen mérkőzik a LEN-kupa nyolcaddöntőjében. Ahhoz képest, hogy a Cattaro csupán Kotor második csapata, nagyjából egymillió euróból gazdálkodik, három világbajnok erősíti: két horvát, Teo Djogas és Aljosa Kunac, valamint a spanyol Javier Sánchez-Toril. „A Cattaro azon három csapat közé tartozik, amelyet el szerettünk volna kerülni – mondta Kásás Zoltán edző. – Megkaptuk a Nagyvárad elleni mérkőzése felvételét, így nagyjából képben vagyunk. Ugyanúgy készülünk, mint eddig, fontos, hogy már a tréningeken is végig koncentrálni kell, s gyorsabban végrehajtani a gyakorlatokat. Nem lesz könnyű dolgunk.” A Szegedből biztosan hiányozni fog a balkezes, szerb Vojiszlav Vejzagics, Török Béla, s minden bizonnyal Molnár Péter is. Milos Korolija nyakábanvállában fáj egy izomcsomó, a szerb center azonban minden bizonnyal vízbe száll, hiszen az ő jó játékára is nagy szüksége van a Szegednek ahhoz, hogy jó eséllyel várja a december 13-i visszavágót.

Legfrissebb hírek

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
12 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
14 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
15 perce

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
15 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
20 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
34 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
35 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
58 perce