Angyalföldi mámor

Büszke?Büszke?

A csapat őszi szereplésére feltétlenül – felelte Mészöly Géza, a Vasas vezetőedzője.

Tegye a szívére a kezét: ilyen jó szezonra számított?

Pozícióban nem gondolkodtam. A bronzérmet jelentő helyezés szerintem bőven meghaladta a csapat mellett dolgozók és talán a szurkolók zömének vágyait is. Elismerem, én sem vagyok kivétel. Akkor sem, ha az idény kezdete előtt éreztem, illetve tudtam, hogy rendben vagyunk.

Mi táplálta a bizonyosságot?

Például a beszélgetések. Az edzéseken a futballisták tisztességesen dolgoztak, egyszerűen tették a dolgukat: hajtottak, játszani akartak. Az elszántságukat egy pillanatra sem lehetett megkérdőjelezni, akkor sem, ha a tesztmeccseken az eredmény végül nem nekünk kedvezett. Aztán elkezdődött a bajnokság, nyertünk a nyitányon a Honvéd otthonában, majd jött a vízválasztó fellépés az Újpest ellen.

A második fordulóra tekintettel nem erős a „vízválasztó” jelző?

Az Újpestet a bajnoki címre is esélyes együttesként állították be, ami az ősszel igazolást nyert. Ezt a csapatot sikerült látványos futballal négy kettőre megvernünk, a játékosok rengeteg önbizalmat merítettek a diadalból. Felmérhették, mire képesek, feltöltődhettek az élményből.

Az öntudatra ébredésben mekkora szerepük volt a szerb légiósoknak?

Hozzátették a maguk részét, de legalább ennyire fontos összetevő a csapat általános rutinja. Mellesleg mi is nyúltunk már mellé külföldi labdarúgóval… Az nem szerencse kérdése, hogy annak idején megláttuk a Petar Divicsben, Szasa Dobricsban és a többiekben rejlő lehetőséget, azt viszont már a mázli számlájára írom, hogy hozzánk kerültek. A Vasas ugyanis itthon sem tartozik a krőzusi vagyonú klubok közé, minimális pénzmozgással járó üzletet kötünk, vagy szabad státusú futballistát igazolunk, azaz Vancsa Miklós ügyvezetővel büdzsékímélő üzemmódot fejlesztettünk ki. Jó lenne ötvenvagy százezer euró értékű játékosok közül válogatni, de nincs ekkora mozgásterünk. Ezért is vagyok büszke az eredményeinkre. A Vasas az őszinte „győzni akarunk” stílussal hívta fel magára a figyelmet – kicsit hazabeszélek: a legstílusosabb focit játszotta. És olykor persze veszített – mert az összegzésből a fájdalmasabb pontok sem maradhatnak ki.

Képesek-e a felszínen tartani magukat?

Megérkeztünk a befektető kérdésköréhez… Egy edző mit mondhatna? Bízom benne, hogy a csapattal letettünk valami olyasmit az asztalra, ami pluszban megmozgatja az érdeklődők fantáziáját, hogy a terület mellett a csapat is értékes. Önbecsapás lenne abban a hitben ringatni magunkat, hogy az FTC-t csakis az együttesért vette meg az angol tulajdonos.

Nem sokon múlt, hogy külföldi főnöke legyen: ön volt Erwin Koeman szövetségi kapitány első számú jelöltje a pályaedzői posztra. A válogatott nyerő szériában van, de ebből kimarad.

A nemzeti együttes mellett dolgozni megtiszteltetés, a döntésen viszont ennyi idő után felesleges töprengeni. Aczél Zoltán esete azért jelzésértékű: nem biztos, hogy két lovat egyszerre meg lehet ülni. Emlékszem, a Vasas vezetői mennyire örültek Erwin Koeman felkérésének, büszkék voltak. Nekem úgy tűnik, most is azok…

Visszatérve a felvetésre: a válogatott sikerei edzőként és szurkolóként is mosolyt csalnak az arcomra, a csapat a magyar labdarúgás kirakata – és egyre többen „állnak meg” előtte.