Megcsonkították Coubertin sportágát

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.11.23. 23:40
Címkék
Amitől féltünk, bekövetkezett. A végrehajtó bizottság javaslatára a nemzetközi szövetség guatemalai kongresszusán – Klaus Schormann német elnök vezérletével – a küldöttek támogatták a futás és a lövészet összevonását. Ha furcsa is kimondani és tudomásul venni, hogy az öttusának a negyedik tusa lesz a záró száma, nincs más hátra: alkalmazkodni kell az új korszakhoz.

A nemzetközi szövetség angol nyelvű és a távirati iroda magyar nyelvű, érzelemtől mentes tájékoztatását olvasni kicsit olyan volt, mint egy halálhír fagyos sorait. Itt nem egy idős ember, hanem egy nagy múltú sportág gyászjelentéséről van szó – legalábbis első érzésünk ez volt –, a második, hogy jobb esetben még csak az öttusa haláltusájáról értesültünk. Az újkori olimpiai játékok atyja, Pierre de Coubertin által alapított sportág túlélési esélyei rossznak tűnnek – de meg kell ragadni őket. A küldöttek titkos szavazással, kétharmados többséggel elfogadták a végrehajtó bizottság szabálymódosítási javaslatát: a futást és a lövészetet, nyári biatlonként, együtt tartják majd januártól – közvetlenül a lovaglás után – a versenynapok végén. A lovaglásban a szám végére tartogatnák az élversenyzőket, a szokásos (és látványos) hendikepes rendszerben indulnának a futók, de előbb tíz, majd öt-öt lövésre ki kellene térniük a lőtérre. Mivel Guatemalában a mobiltelefonok egy része csak csökkentett üzemmódban működik (ideális helyszín egy ilyen fontos kérdésről tárgyaló kongresszusnak), Pécsi Gábor, a magyar szövetség főtitkára SMS-t küldött, amelyben ezt írta: „Küzdöttünk, de Klaus áterőltette. Szomorúak vagyunk. PG.”

Nem akartuk elrontani a hírrel a 2007-es világbajnok Horváth Viktor vasárnapját – mivel a lehető legjobb társaságban, a családjával töltötte, remélhetőleg nem is sikerült –, de ő készségesen megosztotta velünk véleményét a sportág jövőjéről és benne saját szerepéről.

„Harminc elmúltam, nehezebb lesz váltani, mint a fiataloknak, de megpróbálom – mondta Horváth Viktor, aki éppen salgóbányai futóedzőtábor előtt áll – ez az edzésmódszer is elavulhat. – Sohasem versenyeztem biatlonszerűen, át kell szerveznünk az edzésprogramokat. A trénerek sem készültek fel erre a váltásra, futás közben időnként alighanem beszaladunk majd a fehérvári folyosókon a lőtérre. A közönség az olimpiákon kíváncsi volt az öttusára, félő, hogy ezentúl komolytalannak tekinti. De lehet, hogy miközben veszít a sportértékéből, a média számára látványosabb, érdekesebb lesz.”

Legfrissebb hírek

A szünet után állva hagytuk Ferizajban Koszovót

Kézilabda
2 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
11 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
19 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
32 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
34 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
45 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája