Gyakorlásról szó sincs

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.11.25. 00:57
Címkék
Véget ért az NB I 2008–2009es szezonjának első fele. Az ősz végén indított sorozatunk a vége felé jár, ezúttal a 15 forduló során megítélt tizenegyeseket elemezzük. A büntetőrúgásokban egyértelmű csúcstartó a Kaposvár: a zöld-fehérek az ősszel nyolcat rúgtak, miközben ellenük egyet sem ítéltek a játékvezetők. Az ősz büntetőkirálya Zahorecz Krisztián, aki hét kísérletéből ötöt értékesített.

Előre leszögezzük: átlagos idény volt a mostani...

A büntetőrúgásokat illetően legalábbis biztosan, hiszen az őszi 120 mérkőzésen lőtt 36 tizenegyes közepes termésnek mondható: arányaiban ez a szám semmivel sem magasabb, igaz, nem is alacsonyabb, mint amennyit Európa más bajnokságaiban lőhetnek a csapatok.

A 120 mérkőzés 36 büntetője azt jelenti, hogy a szurkolók a magyar pályákon kis túlzással minden harmadik mérkőzésen láthattak tizenegyest – statisztikailag lefordítva fordulónként 2.4-szer –, a 36 kísérletből viszont csupán 27-et értékesítettek. Érdekesség, hogy az élvonalbeli csapatok közül csupán a Siófok nem jutott tizenegyeshez az ősz folyamán, a Kaposvár viszont pontosan kétszer annyiszor, mint a büntetőrúgások számát tekintve második helyen álló, 4-4 büntetőt rúgó Honvéd, Paks és Zalaegerszeg.

Ezúttal eredményt hirdetünk: az őszi szezon büntetőkirálya a kaposvári Zahorecz Krisztián.

A Rákóczi 33 éves védője hét kísérletéből ötöt belőtt, és ha a Nyíregyháza és a Kecskemét elleni meccseken nem hibázik, akkor most 10 góljával közvetlenül ott loholhatna a góllövőlistát 11 góllal vezető Bajzát Péter mögött.

Telefonhívásunkat követően Zahorecz Krisztián gyorsan be is vallotta: „Bosszant is piszkosul a két elrontott tizenegyes...”

A kaposvári labdarúgó ráadásul azért is mérges, mert ha az utolsó fordulóban a Honvéd ellen a pályán van, akkor a Bozsik-stadionban megítélt büntetőt is minden bizonnyal ő rúgja.

De van-e recept a biztos ítélet-végrehajtásra?

„Szerintem nincs – vágta rá Zahorecz Krisztián. – Az én taktikám legalábbis nagyjából annyiban kimerül, hogy a labdát minél gyorsabban a kapuba juttassam. Általában előre eldöntöm, hogy hová rúgom, elég erőt adok a lövésbe, és kész. A Kecskemét elleni meccsen például éppen azért rontottam, mert az utolsó pillanatban valamiért változtatni akartam, és nekifutás közben találtam ki, hogy mégsem oda rúgom, ahová előre elterveztem...”

Az ember azt gondolná, hogy Zahorecz Krisztián a Kaposvár állandó büntetőlövőjeként szinte minden edzésen leteszi a labdát a tizenegyespontra, gyakorolja éjjel-nappal, de legalábbis a meccsek előtti utolsó edzésen biztosan. Ehhez képest a Rákóczi védője a mérkőzéseken kívül sohasem lő tizenegyest.

„Nem szoktam gyakorolni – avatott be minket a részletekbe Zahorecz Krisztián. – Még edzésen sem állok oda, valahogy nem látom ilyenkor értelmét. Úgysem izgulnék, a mecscsek stresszhelyzetét nem adná vissza az egymás közti játék. Egyébként fogalmam sincsen, miért lettem én a Kaposvár állandó tizenegyeslövője; talán mert öt évvel ezelőtt egy Honvéd elleni meccsen odaálltam, és belőttem...”

Zahorecz Krisztián nemcsak elöl, hátul is jól dolgozott az ősszel: a Kaposvár védői az elmúlt 15 fordulóban – egyedülállóként az élvonalban – egyetlen tizenegyest sem hoztak össze. A rutinos hátvéd szerint ennek legfőbb oka, hogy Petrók Viktorral öt éve futballoznak együtt a védelem tengelyében, és pontosan tudják, egy-egy kétes szerelés helyett inkább visszahúzzák a lábukat, a másikra úgyis lehet még számítani.

Utólag szögezzük le: átlagos ősz volt ez a mostani.

De nem Zahorecz Krisztián számára...

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
23 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
27 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
38 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
40 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
46 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
52 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik